16 ember, aki nem szerette a háziállatokat

16 ember, aki nem szerette a háziállatokat, de ma már a csillagokat is lehozná értük

Bármilyen furcsa is, egyesek nem szeretik az állatokat. Az ilyen emberek valamiért azt hiszik, hogy az életük kellemesebb és szórakoztatóbb, ha nincsenek négylábú barátok a közelükben. Persze ezek az emberek is csak addig gondolják így, míg egy nap váratlanul az egyik családtagjuk kutyát vagy macskát nem hoz a házhoz – ezután ugyanis minden megváltozik.

“Apám minden reggel újságot olvas a kutyánkkal, akit kezdetben be sem akart engedni a házba.”

16 ember, aki nem szerette a háziállatokat

“Így változott meg apám hozzáállása a „egy embernek nincs szüksége kutyára” állapotról a „ne hagyjuk otthon a párnáját, mert nagyon hideg a bevásárlókocsi” állapotra.

16 ember, aki nem szerette a háziállatokat

“Kezdetben azt mondta, hogy mivel kicsi, ezért ez nem is igazi kutya. Ma már együtt táncolnak.”

16 ember, aki nem szerette a háziállatokat

“Apám nem állt fel üdvözölni a munkából hazaért anyámat, mert akkor fel kellett volna ébresztenie a kutyánkat, akinek nagyon nehéz napja volt.”

16 ember, aki nem szerette a háziállatokat

“Elcsíptem, ahogy megöleli a kutyát, amit nagyon nem akart, miután elénekelte neki a kedvenc dalát.”

16 ember, aki nem szerette a háziállatokat

“A múlt héten apámnak kellett vigyáznia a macskámra, pedig egész életében háziállat-ellenes volt. Mire visszamentem a macskámért, apám az egész napozóteraszát macska-vidámparkká alakította.”

16 ember, aki nem szerette a háziállatokat

“Apám: nem akarok állatokat, ne is idegesítsetek ilyenekkel.” … “Szintén apám: menjetek el valahova nyaralni, hogy több időt tölthessek az unokámmal.”

16 ember, aki nem szerette a háziállatokat

“A barátom azt mondta: miért akarnék macskát, lehet, hogy allergiás vagyok rá…?! Ma együtt szaladgálnak, kiabálnak, és terrorizálják a kertünkbe tévedő többi macskát. A macska minden nap alig várja, hogy a barátom hazajöjjön.”

16 ember, aki nem szerette a háziállatokat

“Miért akarnék rágcsálót az otthonomba?! – kérdezte apám majdnem négy évvel ezelőtt, amikor hazahoztuk a csincsillánkat. Ma minden lehetőséget megragad, hogy együtt tévézhessen az állattal.”

16 ember, aki nem szerette a háziállatokat

“Apu: nem akarok állatokat. ki vigyáz majd rájuk, amikor nyaralunk?!” … “Szintén apu: *megosztja a lazacát a macskánkkal*”

16 ember, aki nem szerette a háziállatokat

“Apám szerint a macska azt hiszi, hogy ő az apja.”

16 ember, aki nem szerette a háziállatokat

“Apám és a macska, amit nagyon nem akart.”

16 ember, aki nem szerette a háziállatokat

“Kutyák nem mehetnek az ágyába, de vannak kivételek.”

16 ember, aki nem szerette a háziállatokat

Csak egy apa, olyan állatokkal körülvéve, amiket “meg sem akart látni a háznál”.

16 ember, aki nem szerette a háziállatokat

“Apám nagyon szomorú volt, amikor a nővérem és én elköltöztünk, de kutyát akkor sem akart. Anyám végül meggyőzte. Nézd meg most…”

16 ember, aki nem szerette a háziállatokat

“Apám kezdetben nem akart macskát, ma pedig már megmutatja Lucasnak, hogy milyen macskakajákat vásárolt, mert jó ha tudja, hogy mit fog enni a héten.”

16 ember, aki nem szerette a háziállatokat

Mi a véleményed?

Neked ajánljuk