16 kutya, aki megjárta a poklok-poklát, de kapott még egy esélyt a boldogságra!

Egy önhibáján kívül nehéz sorsra ítéltetett állatnál kevés szomorúbb dolog létezik. Kiváltképpen igaz a kutyusokra, hiszen hogyha valakik, akkor ők aztán tényleg az utolsó-utáni pillanatig rajonganak a gazdájukért, akiket sokszor a saját életüknél is előre valóbbnak tartanak.

Az alábbi kutyusok finoman szólva sem kapták meg a nekik kijáró törődést, ám még mielőtt túl késő lett volna, szerencsére 180 fokos fordulatot vett az életük…

1.  Szó szerint csont és bőr volt amikor megtalálták, de 2 hónapnyi kezelés és az új családja szeretete teljesen kicserélte őt.

16 kutyus, aki megjárta a poklok-poklát1

2.  Ezt a kutyust egy lakástűzből mentették ki, és habár nem sok esélyt adtak neki a túlélésre, a sors fintora, hogy felépülése után a helyi tűzoltóság kutyusa lett…

16 kutyus, aki megjárta a poklok-poklát2

3.  A csont és bőr Kókuszra az utcán talált rá újdonsült gazdája, aki befogadta és megmentette az életét. Három hónapnyi kezelés után, már csak egy rossz emlék számára, a korábbi élete.

16 kutyus, aki megjárta a poklok-poklát3

4.  Ennek a kutyusnak az egész teste tiszta seb volt mikor rátaláltak, és ha nem fogadja be őt az újdonsült családja, valószínűleg túl sem élte volna a megpróbáltatást.

16 kutyus, aki megjárta a poklok-poklát4

5.  Ez a kutya szinte kővé vált már a rühösségtől, és nem meglepő módon irtózott az emberektől. Szerencsére ez már csak egy rossz emlék számára.

16 kutyus, aki megjárta a poklok-poklát5

6.  Ezt a kis fickót egy élelmiszerbolt kukájánál találták, pár hónapnyi kezelés után pedig egy teljesen új életet kapott szerető családjától.

16 kutyus, aki megjárta a poklok-poklát6

7.  A kis Miley-t egy szeméttelepen találták, aki olyan rossz állapotban volt, hogy már járni sem tudott. Mára neki is csak egy szomorú emlék mindez a múltból.

16 kutyus, aki megjárta a poklok-poklát7

8.  Ezt a kis lánykát egy Facebook megosztás során látták meg újdonsült gazdijai, akik azonnal kocsiba pattantak, hogy megmentsék az életét. Két és fél hónappal később magabiztosan állíthatjuk, hogy sikerült nekik az életmentő akció.

16 kutyus, aki megjárta a poklok-poklát8

9.  Erről a szegény kis fickóról már azt is nehezen lehetett megállapítani, hogy kutyus-e vagy sem. Szerencsére mára már egyáltalán nincs ilyen probléma.

16 kutyus, aki megjárta a poklok-poklát9

10.  Csak meg kell nézni a tekintetét akkor és most…minden elárul…?

16 kutyus, aki megjárta a poklok-poklát10

11.  A fertőzések miatt már a szőre is kihullott szegénynek, de hála néhány önzetlen embernek, kapott még egy esélyt a boldog életre.

16 kutyus, aki megjárta a poklok-poklát11

12.  A fiatal Max az utcán kóborolva élte az életét, testét neki is számos helyen fertőzések és paraziták borították. Mostanra teljesen megváltozott az élete.

16 kutyus, aki megjárta a poklok-poklát12


13.  Elképesztő átalakulás, csodaszép kutyus lett belőle. És végre mosolyog is… <3

16 kutyus, aki megjárta a poklok-poklát13

14.  Ha nem lennének azok a szépségfoltok a fején, el sem hinné az ember, hogy ennyire felépülhet valaki.

16 kutyus, aki megjárta a poklok-poklát14

15.  Szegény kutyus mozogni sem bírt, amikor rátaláltak…ma már azonban a családja az, aki nem bírja tartani vele a tempót, annyira izgő-mozgó.

16 kutyus, aki megjárta a poklok-poklát15

16.  Talán már ők sem gondolták, hogy egyszer újra fognak tudni mosolyogni…de hála az égnek, eljött ez a pillanat…

16 kutyus, aki megjárta a poklok-poklát16


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló