6 tipikus hiba, amit minden gazdi elkövet

6 tipikus hiba, amit minden gazdi elkövet

Az emberek a legtöbb esetben magukból indulnak ki, így gyakran elfelejtik hogy az állatoknak teljesen más a szükségletük. Ez igaz a gazdikra is, akik gyakran rosszul bánnak kedvencükkel és erről nem tudnak.

Összegyűjtöttünk már 6 olyan tipikus hibát, amit ne kövess el kedvenced nevelése közben.

Ölelgetés

6 tipikus hiba, amit minden gazdi elkövet

Már régóta mondják, hogy kedvenceink csak megtűrik az ölelgetést és egyáltalán nem szeretik azt. Állítólag az segíthet nekik, ha megtanítjuk a “Fel!” parancsot, így tudni fogják, hogy fel lesznek emelve egy kis ölelgetésre.

Felkelted

6 tipikus hiba, amit minden gazdi elkövet

Ha egy családtagunk éppen alszik, akkor megpróbálunk körülötte lábujjhegyen közlekedni. Azonban ha kedvencünk éppen a nappaliban alszik és ott van dolgunk, nem mindig figyelünk rá. Akár direkt, akár véletlenül keltjük fel, nem tesz jót neki. Próbáljunk meg odafigyelni, hogy feleslegesen ne zavarjuk meg az álmát.

Leszidod, ha lop

6 tipikus hiba, amit minden gazdi elkövet

Ez persze természetes, de akkor nem, ha egy olyan valamit lop el ami számára is elérhető magasságban van. Ilyenkor teljesen elvesztik az önkontrollt, ezért a gazdinak kell odafigyelni arra, hogy megfelelően pakoljon el maga után.

Összezavarod

6 tipikus hiba, amit minden gazdi elkövet

Ha úgy beszélsz hozzá, mintha egy emberhez, azzal csak összezavarod. A kutyák jobban szeretik a parancsszavakat, mint például a “Hozd ide!”, “Keresd!”. Különböző parancsokat pedig ne mondjunk nekik másképp. Például: “Hol a labdád?” és “Hozd ide a labdád!” Próbáljunk egyszerűen fogalmazva beszélni hozzájuk, mert így nagyobb az esélye, hogy megértik a mondandónkat.

Megosztod vele az ételt

6 tipikus hiba, amit minden gazdi elkövet

Nincs olyan gazdi a világon, aki ne adott volna már a vacsorájából a kedvencének is. A kutyák gyomra nehezebben bírja elviselni a fűszereket, mint a miénk.


Nem hiába találták ki számukra a tápot, ami az ő szervezetükre van optimalizálva. Azonban ha mégis szeretnéd kedvenced menüjét kiegészíteni házi koszttal, akkor érdemes egy állatorvos tanácsát kérni.

Túlzott mennyiségű ételt hagysz neki

6 tipikus hiba, amit minden gazdi elkövet

Ezt a hibát követi el a legtöbb ember! Amikor elmegy a gazdi otthonról, mindig hagy kedvencének a táljában ételt. A legtöbb esetben ez mindig több mennyiség annál, mint amennyire a kutyának szüksége lenne. A táp csomagolásának a hátoldalán van egy javaslat, amit érdemes betartani.

Először kevésnek tűnhet a javasolt mennyiség, azonban ez nem igaz. Ha több eledelt adsz kedvencednek, az súlygyarapodáshoz és egészségügyi problémákhoz vezethet.

Oszd meg barátaiddal és ismerőseiddel ezt a cikket a Facebook-on, hogy ők se kövessék el ezeket a hibákat!


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló