A bika egész életében egy láncon élt, de most végre kiszabadították

A bika egész életében egy láncon élt

Ez a szegény bika éveken keresztül ezen a nagyon rövid láncon élt a nap 24 órájában. Olyan kegyetlenül volt tartva, hogy a fejét sem nagyon bírta mozgatni. Minden bizonnyal egy tehenészetben tarthatták, de sajnos nem olyan körülmények között ahogy azt a jogszabályok előírják. Szerencsére jött egy felmentősereg, akik kiszabadították a bikát és elszállították a Gut Aiderbichl nevezetű állatmenhelyre.


A menhelynek két tulajdonosa van, akik Európa szerte tartanak fent hasonló intézményeket. Van menhelyük Franciaországban, Svájcban, Németországban és Ausztriában is, melyekben összesen 5600 állatról gondoskodnak. Most már ez a bika is közéjük tartozik, akit Banditnak neveztek el. Miután kiszabadították az állatot látni rajta, hogy mennyire örül neki.

Végre megszabadulhatott a rablánctól és otthagyhatja azt a borzalmas helyet ahol eddig “élnie” kellett. A menhelyen kapott egy hatalmas területet, ahol lánc nélkül végre kedvére rohangálhat, ráadásul még egy saját gondozót is kapott. Michael az aki ott volt az állat megmentésénél, és most ő ápolja, eteti és játszik a hatalmas állattal. A bika biztos nagyon hálás neki, hogy kiszabadította őt az éveken át tartó fogságból.


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló