Egy járókelő talál egy dobozt az út szélén. Amikor kinyitja, nem akar hinni a szemének!

Az eset Atlanta-ban történt, amikor is egy járókelő észrevett egy dobozt az út szélén. Amikor kinyitotta, látott benne egy kutyust mellette pedig a kölykeit. A férfi a kutya mellé helyezte a kölykeit, adott nekik vizet és hívta a 911-et.

Az Earl Hanners helyettes 40 fok volt Atlanta-ban, Grúziában amikor felhívott, hogy talált egy kölyökkutyát az út szélén egy doboz mellett.

Hanners ügyeletes korai autóbalesettel volt elfoglalva, így egy másik rendőr válaszolt a hívásra. De Earl elment segíteni a kölyköknek, amin elkészült. A kutya még mindig a doboz mellett volt a kölykeivel.

Hanners ügyeletes korai autóbalesttel volt elfoglalva, így egy másik zsaru válaszolt a hívásra. De Earl elment segíteni a kölyköknek, amin elkészült. A kutya még mindig a doboz mellett volt a kölykeivel.

Hanners befogadta a kölyköket az anyjukkal, és feladott egy hirdetést. Amiben az állt, hogy a kölyök kutyákra befogadók várnak. Már másnap jelentkeztek is a kölyökkutyákért. Az anya kutya pedig ott maradt Hanners-nél. El is nevezte Bridge-nek.

Hanners befogadta a kölyköket az anyjukkal, és feladott egy hirdetést. Amiben az állt, hogy a kölyök kutyákra befogadók várnak.

Hanners egy picit hagyta míg Bridge visszanyerje a kis erejét, meg hogy egy kis hűvös helyen legyen. Míg Bridge evett, ivott közben a gazdi felhívta az állatorvost, hogy megnézze Bridge-t.

Hanners egy picit hagyta míg Bridge visszanyerje a kis erejét, meg hogy egy kis hűvös helyen legyen. Míg Bridge evett, ivott közben a gazdi felhívta az állatorvost, hogy megnézze Bridge-t.

Hanners nagyon megszerette Bridge-t.

Hanners nagyon megszerette Bridge-t, végre van valaki aki hazavárja.

Bridge nem az első olyan kutya, akit Hanners megmentett – támogatja a kutyákat egy helyi mentőcsoportnak, a Hounds in Pounds-nak, és jelenleg nyolc mentett kutyája van.

Bridge nem az első olyan kutya, akit Hanners megmentett - támogatja a kutyákat egy helyi mentőcsoportnak, a Hounds in Pounds-nak, és jelenleg nyolc mentett kutyája van.

Mielőtt Bridge-t bemutatta a többi kutyának, azelőtt gondoskodott arról, hogy átvizsgálják és beoltják.

Mielőtt Bridge-t bemutatta a többi kutyának, azelőtt gondoskodott arról, hogy átvizsgálják és beoltják.

És most olyan boldogok, amennyire csak lehet. Mindannyian nagyon jól vannak, és egy nagy, boldog családot alkotnak. Ezt pedig Earl Hanners-nak köszönhetjük, hogy ilyen boldogok.


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló