A kisfiú kiválasztja a rokkant kiskutyát, hogy megvegye a gazdától. Az oka egyszerűen szívmelengető!

Egy nagyon megható történetet mutatunk most be Nektek, melyen egy csupaszív kisfiú a főszereplője. A kisfiú már nagyon régóta szeretett volna egy saját kiskutyát, és most talált is egy gazdát akinek 4 kiskutyája volt.

A férfi készített egy hirdetőtáblát, amit a telek szélére készült kitenni. Ahogy a legutolsó szöget is leverte, abban a pillanatban valaki megrántotta hátulról a ruháját. Hátra fordult és egy kisfiút látott.

A kisfiú kiválasztja a rokkant kiskutyát, hogy megvegye a gazdától

“Uram, meg szeretném venni az egyik kiskutyát.”

“Nos.” – mondta a gazda, miközben letörölte verejtékét a nyakáról.

“Ezek a kölykök jó szülőktől származnak, és így sok pénzbe kerülnek.”

A fiú nagyon elszomorodott és lehajtotta a fejét. Ezután a zsebébe nyúlt és kivett belőle egy maréknyi aprót.

Odanyújtotta a gazdának és megkérdezte tőle: “Negyven kilenc centem van, ez elég hogy megnézhessem őket?”

“Természetesen.” – mondta a férfi és füttyentett egyet a kutyáknak.

“Dolly, gyere ide!” – szólította a kutyáját.

Az anyakutya elkezdett szaladni a füttyszó után, mögötte pedig lassan kezdtek megjelenni a kölykei. 4 kis aranyos kölyök követte őt. A kisfiú odahajolt a kerítéshez és az arcán már ekkor látszott a boldogság. Egyfolytában a kicsiket nézte, azonnal megszerette őket.

Ahogy a kölykök a kerítéshez értek, a kisfiú észrevett valami motoszkálást a kutyaházban. Lassacskán felbukkant egy másik kiskutya is, de ő szemmel láthatóan kisebb volt, mint a testvérei.

A kisfiú kiválasztja a rokkant kiskutyát, hogy megvegye a gazdától

Az eb csak csúszott lefelé a leejtőn, és elkezdett bicegni a többiek felé.

“Én őt szeretném!” – monda a kisfiú az utolsó kutyusra mutatva.

Az idős úr letérdelt a kisfiú mellé és így szólt: “Fiacskám, ne akard azt a kiskutyát. Soha nem tud veled úgy játszani, mint a többi. Nem lesz képes futni.”

A kisfiú visszalépett a kerítéstől és a nadrágja felé nyúlt, majd elkezdte lassan felhúzni a szárát. Ezzel megmutatva, hogy a lábának mindkét oldalán lefelé futó acél merevítő egy speciálisan kialakított cipőhöz kapcsolódik.

A gazdára nézett, és ezt mondta: “Látja uram, én sem tudok valami jól futni, és szükségem van valakire, aki megérti ezt.”

A gazda szemébe könnyek szöktek és lehajolt a kiskutyáért. Óvatosan megfogva átadta őt a fiúnak.

“Mennyibe kerül?” – kérdezte a fiú. “Semmibe.” – válaszolta a gazda. “A szeretet ingyen van!” 


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló