A kóbor kutyának már 5 gazdája volt: Az állatorvos ekkor fedezi fel az igazságot

A kóbor kutyának már 5 gazdája volt

Ennek a kutyának nem volt könnyű élete – szegénykét egyik menhelyről hurcolták a másikra és egy év alatt 5 gazdit járt meg. Amikor már otthonosan kezdte magát érezni, mindig visszavitték őt a menhelyre, mert egyik család sem akarta őt hosszú időn keresztül megtartani.

A kifogás az volt, hogy “valami nincs rendben a kutyával.” 2017 végén ismét visszakerült a menhelyre és ekkor már hatodszorra maradt család nélkül.

A kóbor kutyának már 5 gazdája volt

Minden örökbe fogadónak az volt a panasza, hogy Ivor rendetlenül viselkedik és nem akar szót fogadni.

Ezt már a munkatársak is furcsának találták

A menhely dolgozói már a 3.-ik vissza hozatalnál gyanakodtak, de csak most jártak a dolgok végére. Egy teljes kivizsgálást végeztek Ivoron és ekkor derült ki, hogy nem hall semmit.

A kóbor kutyának már 5 gazdája volt

Ezért viselkedett olyan engedetlenül – szegénykének csak egy kis különleges bánásmód kellett. Egyik volt gazdája sem tudta, hogy Ivor süket, ezért nem is úgy kezelték őt.

A kóbor kutyának már 5 gazdája volt

A vizsgálat után elkezdték a menhely dolgozói tanítani a kutyust és rengeteget fejlődött. Már tudja, hogy mit kell tenni ha hívják és számos trükköt is elsajátított.

A kóbor kutyának már 5 gazdája volt

Készen állt az örökbe fogadásra

Ivor egy kis felkészítést követően már valóban készen állt az örökbe fogadásra és ekkor találkozott Ellie Bromilow-val. A nő azonnal bele szeretett a süket kutyusba és miután a családjával megbeszélte már örökbe is fogadta Ivort.

A kóbor kutyának már 5 gazdája volt

Ellie érdeklődött a jelnyelv iránt és készen állt rá, hogy újdonsült kedvencének is megtanítsa.

A kóbor kutyának már 5 gazdája volt

Rengeteget foglalkozott a kutyával, amit eddig soha nem kapott meg és ennek köszönhetően Ivorból  teljes értékű családtag lett.

Mára már számos parancsot megtanult, mint a “gyere ide, ül, fekszik.” – mesélte Ellie.

Ellie-nek köszönhetően a kutya nagyon boldog életet él, rengeteg sétál és játszik a gazdájával. Ami pedig a legfontosabb, hogy soha többé nem fog visszakerülni a menhelyre, amit a lány meg is ígért neki.

Ezek is érdekelhetnek:


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló