Minden figyelmeztetés ellenére a menhely legszomorúbb kiskutyáját fogadták örökbe

a menhely legszomorúbb kiskutyáját fogadták örökbe

Jessica Williams már gyermekkora óta vágyott egy saját kutyára és most teljesült a vágya. Párja, Jared úgy döntött, hogy összeköltözésük után megadja neki ezt az örömöt és elvitte őt az egyik menhelyre.

Jessica nagyon örült a meglepetésnek, a menhelyen pedig meglátta Benji-t, a bánatos kutyust. Első látásra szerelem volt, azonban akadt egy kis probléma: a menhely dolgozói óva intették őt Benji-től, mert ő volt a legszomorúbb kutya.

a menhely legszomorúbb kiskutyáját fogadták örökbe

Még a gondozók sem jósoltak fényes jövőt szegény kutyának.

Benji nem csak nagyon szomorú volt, de épp felépülésben volt: egykori gazdája bántalmazta és nem törődött vele, ezután pedig kidobta az utcára. A kutyus itt számos fertőzést összeszedett, bundáját ellepték a kullancsok és bolhák. Ennek következtében a bundájának egy részét is elvesztette.

a menhely legszomorúbb kiskutyáját fogadták örökbe

A menhely dolgozói nem ajánlották őt örökbe fogadásra, mert annyi megpróbáltatás érte őt már az életben, hogy szerintünk nem lett volna képes szocializálódni.

a menhely legszomorúbb kiskutyáját fogadták örökbe

Jessica és Jared ennek ellenére magukhoz vették Benjit, aki eleinte nagyon félénk volt – nem értette, hogy mi történik vele.

a menhely legszomorúbb kiskutyáját fogadták örökbe

De miután rájött, hogy biztonságban van teljesen megváltozott: az egykori szomorú és zárkózott kutyát mintha kicserélték volna.

a menhely legszomorúbb kiskutyáját fogadták örökbe

Benji újra mosolygott és örökre maga mögött hagyta a szomorúságot. Az örökbe fogadás óta csupán 3 hét telt el, de ez a mosoly mindent elárul:

a menhely legszomorúbb kiskutyáját fogadták örökbe


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló