Belehalt a bánatba a kutya, akit elhagyott a gazdája – egy hónapon keresztül várt a reptéren

Az állatorvosok által Kóbor Felhőnek nevezett kutyát egy kolumbiai repülőterén hagyta magára a gazdája.

A háziállat kitartóan várt rá, hogy egyszer majd visszajönnek érte, egy hónapot töltött a terminálban, szemtanúk beszámolója szerint sokáig szaglászta a váróban megforduló embereket, aztán egyszer csak feladta a reményt, és az egyik sarokba húzódott.

Belehalt a bánatba a kutya

A reptér dolgozói és az utasok és próbálták etetni a kétévesnél nem idősebb kutyát, ő azonban hozzá sem nyúlt az ételhez. A repteret ugyanakkor egyszer sem hagyta el, ezért is feltételezték, hogy a gazdáját várja.

Végül annyira legyengült, hogy értesítettek egy állatmentő csoportot, akik egy menhelyre szállították. A kutya akkor már állni is alig tudott, ezért elkezdték intravénásan táplálni, gyógyszereket is kapott. A depressziója azonban nem enyhült, így a fizikai állapota is tovább romlott, végül pedig belehalt a bánatba.


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló