Egy patkányt, egy kutyát és egy cicát hagynak a menhelyen – de nem lehet szétválasztani őket

Idén márciusban vitték be az állatmenhelyre a kis Sashát,  Jacket a cicát és Tweaks-t a patkányt. A gazdájuk vitte be őket mert nem akart már gondoskodni róluk.

Az ‘Oshkosh Area Humane Society (OAHS) nevű állatmenhely az Egyesült Államokban lévő Wisconsin-ban volt az, aki befogadta őket. A kommunikációs igazgató Cheryl Rosenthal így nyilatkozott a The Dodo-nak.

“Sajnos az állatok gazdája egy kisebb lakásba költözött és ezért nem vihette magával az állatokat,- mondta a menhely munkatársa.”

Elég hamar nyilvánvaló volt az ott dolgozók számára, hogy a három állat nagyon szoros kapcsolatban van egymással. Amikor például a kutyust be akarták vinni az állatorvoshoz és elszakították társaitól, nagyon ideges lett. Teljesen megváltozott a viselkedése.

“Nagyon nyugtalan volt és egyfolytában morgott, alig tudtuk lenyugtatni” – mondta Cheryl.

Aztán egy idő után ismét együtt volt a három állat és megint visszatért a nyugalom.

Egy patkányt, egy kutyát és egy cicát hagynak a menhelyen

“Mikor visszaengedtük a patkányt a kutyushoz, ő azonnal végigszaladt rajta, a kutyus pedig barátságosan megnyalogatta őt.”

Aztán Tweaks odament a cicához is.

Egy patkányt, egy kutyát és egy cicát hagynak a menhelyen

A cica épp aludt de Tweaks mindenképpen hozzá akart bújni ezért addig fúrta magát, míg végül is be tudott bújni a cica két mancsa közé. -mesélte Cheryl. Igazán hihetetlen látvány volt.

Egy patkányt, egy kutyát és egy cicát hagynak a menhelyen

Az állatmenhely munkatársai ezért nagyon jól tudták, hogy milyen szörnyű lenne, ha a három állatot elválasztanák. Ezért mindenképp olyan gazdit kerestek, aki mindhármójukat elvinné magával. Három hét múlva találtak is ilyen személyt.

Egy patkányt, egy kutyát és egy cicát hagynak a menhelyen

Kathy Berens és kislánya látogatták meg a menhelyet, egy kutyát és egy cicát szerettek volna örökbe fogadni. Kathy azonban nem szeretett volna egy patkányt a lakásban.

De miután meglátta a három állatot együtt, csak ennyit mondott:

“Láttam őket, ahogy összebújnak és egyszerűen képtelenség nem szeretni őket. Tudom, hogy együtt kell maradniuk.”

A hölgy és kislánya haza is vitte a triót és most ismét szerető gazdi gondoskodik róluk. Az állatmenhely munkatársai nehéz szívvel váltak meg tőlük.

Mi a véleményed?

Neked ajánljuk