Az utolsó séta

Ettől minden érző szívű ember elérzékenyül: megható történet egy kutya utolsó sétájáról

A reggeli séta alatt már más volt a kutya. Nem nézett be a bokrok alá, nem állt meg percekre egy-egy helyen szaglászni, nem maradt le nézelődni. Szorosan ment a férfi lába mellett, mintha félne, hogy lemarad, hogy elveszíti Gazdáját. Egy helyen azonban megállt, és minden porcikájával azt kérte, hogy másfelé menjenek tovább, mint szoktak az elmúlt tizennégy év alatt.
A férfi nem sietett, rámosolygott a kutyára, megsimogatta okos, nagy fejét, és halkan azt mondta:
Hát akkor menjünk arra.
A kutya láthatóan megszaporázta lépteit. Egyenesen, tudatosan haladt valamerre, amit a férfi nem értett, de követte. Kis tisztásra jutottak, ahol öreg, törött pad árválkodott, régen betemetett homokozóval. A kutya megállt, majd lassan, óvatosan lefeküdt a földre. A férfi körülnézett.
– Ó, hát Te erre még emlékszel…? Ide hoztalak ki először, amikor hozzám kerültél…de rég volt. Tényleg, azóta soha nem jártunk erre. Jó volt itt, kiskutyám?
A kutya megcsóválta a farkát, egy darabig még feküdt, fejét a lábaira téve, majd nehézkesen feltápászkodott, és odaállt Gazdája mellé.
– Mehetünk? – kérdezte vidáman a férfi.
Elindultak a házak között hazafelé, a kutya ismét megállás nélkül, lassan, de biztosan haladt.
Otthon a kutya nem ballagott az edényéhez, ahogy idáig mindig, hosszú-hosszú éveken át tette. Csendesen bement a szobába, ráfeküdt a vastag, puha paplanra, ami a helye volt, és némán pihent. Majd feltápászkodott, óvatosan lehúzta a férfi levetett pólóját az ágyról, odavitte a paplanjához, lefeküdt és orrát a ruhába fúrta.
– Add vissza, te zsivány – mondta kedvesen a férfi, mikor meglátta.
– Az az enyém, te kis tolvaj.

Az utolsó séta
Régi játékuk volt ez – a Gazda visszaszerezte a ruhát, és rátette a kutya fejére, aki nagyokat horkantott és a lábaival hadonászott. Most azonban a kutya tette a fejét a pólóra, és mancsaival is tartotta. A férfi nem akarta eltépni a kedvenc ruhát, úgyhogy legyintett, megsimogatta az állatot, és indult a konyhába.
Az ajtónál hallotta, hogy a kutya felhördül. Megfordult, de semmi különöset nem látott. A kutya ugyanúgy feküdt a helyén és őt nézte. Így még soha nem nézett, villant át a férfi agyán. A filmekben néznek így egymásra, mikor az egyik hosszú útra megy…igen, így szoktak nézni.
Elgondolkodva ment ki a konyhába, csinált egy kávét és kibámult az ablakon. Furcsa érzései voltak. Tíz perc múlva bement a szobába. Rápillantott a kutyára, tovább lépett, majd megdermedt és megállt. Letérdelt, odahajolt a kutyához, aki még mindig görcsösen kapaszkodott a pólóba. Okos, barna szemei nyitva voltak, de az oldala már nem emelkedett. Lassan felfogta, mi történt. Lefeküdt a kutya mellé a földre, arcát az állat pofájára tette, és sokáig így maradt.

Csak a könnyei patakzottak, végigfolytak az arcán, kis csíkokat hagytak a kutya szőrén, aztán beleivódtak a pólóba. – Minden ruhámat odaadnám, hogy egyszer még egyet-csak egyet-el tudj lopni… Ez már a Tiéd marad – mondta halkan. Feltérdelt, végigsimította a mozdulatlan testet. Aztán óvatosan kivette a pólót a kutya alól, és beterítette vele az okos, néma fejét.

(May Gábor írása)

Mi a véleményed?