Ez a kutya az egész életét sötétségben töltötte. De jött egy nő és mindent megváltoztatott!

A rendkívül kicsi, vagy “teáscsésze” méretű tenyésztett kutyák nagyon kedveltek azok a tulajdonosok körében, akik szeretik az apró állatokat. Miközben ezek a miniatűr kutyák tetszetősek lehetnek, gyakran rendkívül törékenyek és egészségtelenek. Különösen igaz ez olyan kutyák esetében, amelyek természetesen is legfeljebb 4kg tesznek ki, és még ebből a pici kutyából is még kisebbet tenyésztenek.

Éppen ezért az olyan kutyák, mint a Brie nevű csivava is, kétségbeesetten szükségük van a felelősségteljes kisállattartók szerető gondozására. Amikor Claire Stokoe megpillantotta Brie képét az interneten, azonnal érezte, hogy ennek a reszkető, alultáplált kölyöknek meg kell próbálja megadni azt a szeretetet, amit megérdemel.

Mint kiderült, Brie állapota rosszabb volt, mint Claire gondolta. Az apró kutya egy kutyatenyésztő farmról származott, ahol tenyésztésre használták, nemtörődve a sérülésekkel amit ezzel okoztak kényes testével. Claire már nem volt annyira biztos benne, hogy tud segíteni a kutyuson…

Ez a kutya az egész életét sötétségben töltötte1

Az apró kutya örökbefogadásra várt, és nem sokkal később Claire felhívta a mentőcsapatot, akik kirakták a képet. Miután örökbe fogadta a kutyát, Brie-nek nevezte el. Hamarosan Claire elindult a 600 mérföldes útra, Walesbe, hogy hazahozza Brie-t.Amikor megérkezett, Brie nagyon reszketett és egy dolgozóba kapaszkodott félelmében.

Ez a kutya az egész életét sötétségben töltötte2

A menedékhelyen elmondták Claire-nek, hogy Brie egy tenyésztőfarmról származik, a lábai és fülei hegesedéssel volt tele. “Teáscsésze” méretű kiskutyák tenyésztésére használták, és két alomot császármetszéssel hozott a vilárga. Az apró teste sokkal több dolgon ment keresztül, mint amennyire képes lett volna.

Ez a kutya az egész életét sötétségben töltötte3

Brie nyilvánvalóan alultáplált volt, és valószínűleg nem kapott elég ételt míg a farmon élt. Sokat lehetett sötétben, mivel a szeme nehezen szokott hozzá a fényhez.

Ez a kutya az egész életét sötétségben töltötte4

Claire rájött, hogy a szeretet, amit a kutyának kínálhat, sokkal hasznosabb lesz a gyógyuláshoz, mint azt ahogy gondolta.

Ez a kutya az egész életét sötétségben töltötte5

Claire azt mondta: “A kocsi hátsó ülésén ültünk; Levettem a hordozó tetejét, és hirtelen az ölembe ugrott, és a mellkasomra tette fejét. Megdöbbentem, és csak ültem, és élveztem ahogyan éreztem a lélegzetét a nyakamon. Néhány perc múlva elaludt.”

Ez a kutya az egész életét sötétségben töltötte6

Amikor megérkezett új otthonába, Brie találkozott Claire többi kutyájával, Bouddicával, Dexterrel és Vesperrel. Gyorsan barátok lettek!

Ez a kutya az egész életét sötétségben töltötte7

Claire megjegyezte: “Vesper azonnal Brie-hez ment, és úgy kezelte, mintha a kölyke lenne. Leült mellé és tisztogatta. Vesper még azt is megengedte, hogy a táljából egyen.”

Ez a kutya az egész életét sötétségben töltötte8

Claire folytatta: “Vespernek még egy álterhessége is volt, csak egy hónappal azután, hogy hazavitte Brie-t és az állatorvos azt mondta, hogy Brie hatására Vesper hormonjai magasabbak lettek. Még szoptatni is megpróbálta Brie-t.”

Ez a kutya az egész életét sötétségben töltötte9

Idővel, és azzal a sok szeretettel, amit Brie kapott, valódi személyisége megmutatkozott. “Olyan vicces dolgokat csinál, hogy megragadja a fülét, és nagyra nyitott szájjal olyan hangot ad ki, mint a csimpánz, amikor nevet.”

Ez a kutya az egész életét sötétségben töltötte10


Brienek még mindig vannak egészségügyi problémái, hiszen apró teste sokmindenen keresztülment, de szerencsére túlságosan boldog volt az új otthonában, így különösen nem volt nagy hatással rá. Claire azt mondta: “Úgy viselkedik, mint egy fiatal kiskutya. A ház körül szaladgál, játékokkal játszik, és a padlón csúszva maga mögött húzza a lábát.”

Ez a kutya az egész életét sötétségben töltötte11

“Még mindig nem tudom hogyan élte túl a terhességeket, a hideget, az éhséget és a félelmet, de azt biztos, hogy erősebb, mint én, és ez nagyon inspiráló.”

Ez a kutya az egész életét sötétségben töltötte12

Brie egy szerencsés csivava, hogy megmenekült a kutyafarmról. Az apró teste egyre erősebbé vált annak a szeretetnek és törődésnek köszönhetően, amelyet Clairetől és új testvéreitől kapott.


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló