Ez a kutya egész életében láncra volt kötve, de most végre szerető gazdira talált

Ez a kutya egész életében láncra volt kötve

Az alábbi videóban szereplő kutyus, Sarah éveken keresztül rabláncon tengődött, emberi szeretet, és odafigyelés nélkül. Amikor az állatvédő szervezet tagjai megmentésére sietnek, a csokibarna négylábú megható módon fejezi ki örömét. Úgy bújik a simogató kézhez, mint egy kisgyerek. A kutyust ráadásul eddig az is korlátozta, hogy élettere nagyon szűk volt, ugyanis a lehető legrövidebb láncra kötötték.

Mikor megmentésére siettek nagyon elhagyatott állapotban találták, egészségi állapota is le volt romolva. Az állatvédők mentőakciója után szerencsére hamar, és viszonylag zökkenőmentesen kipihente a traumákat.

Csupán egy kevés szeretetre, simogatásra, és emberi odafigyelésre volt szüksége, ahhoz, hogy boldog, és elégedett kutya legyen. Sarah a világ legboldogabb kutyája lett, amikor új gazdikhoz került, és szerető otthonba költözhetett. Figyeljünk oda, hogy a körülöttünk levő négylábúak is méltó életet élhessenek, gondoskodjunk róluk, simogassuk meg néha, és szeressük őket, hiszen megérdemlik.


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló