Fél évig várt gazdájára egy hűséges kutya a buszmegállóban, ahova kidobták

Fél évig várt gazdájára

A hűséges kutyát a szibériai Mametkino falu közelében hagyta el gazdája egy buszmegállóban. Az eb minden egyes alkalommal izgatott lett, amikor szürke színű autó közeledett felé, mivel egykori gazdájának is ilyen volt és azt hitte, hogy ő jön érte.

De ilyen sajnos egyszer sem történt. A falusiak azonban minden tőlük telhetőt megtettek a hajléktalanná vált kutyáért, vittek neki enni és inni, ráadásul otthont is akartak neki adni. A kutyus azonban annyira várta gazdáját, hogy nem volt hajlandó elmozdulni a buszmegállóból.

Fél évig várt gazdájára

Még akkor sem mozdult, amikor a hőmérséklet mínusz 20 fok alá csökkent. Az elmúlt hetekben a hőmérséklet tovább hűlt, a helyiek pedig felváltva ételt vittek a kutyának, akit Hachikónak kereszteltek egy legendás japán kisállat után, aki több mint kilenc évet várt a elhunyt gazdájára.

Fél évig várt gazdájára

Még egy kennelt is vittek ki neki, hogy ne a hideg földön feküdjön, de a kutyust azt sem volt hajlandó használni. Inkább a földön feküdt és figyelte az autókat.

Fél évig várt gazdájára

Amikor a hőmérséklet mínusz 30 fokra esett, a neki vitt élelmiszer megfagyott, mielőtt az elhagyott kutya meg tudta volna enni. Végül egy állatmentő csapat 250 mérföldet vezetett az állat megmentésére, mert annyira aggódtak, hogy végül megfagy majd az állat.

Az egyik önkéntes így nyilatkozott:

“„Olvastunk a kutyáról, és másnap elindultunk megmenteni. Először nem bízott bennünk, és nem akart közelebb jönni. Sok lehetőséget kipróbáltunk, majd egy játék során a kollégámnak, Irinának sikerült egy takarót tenni a kutyára, és így tettük be az autóba ”

Fél évig várt gazdájára

A hűséges kisállat karácsonykor új otthont kapott, amit ma egy bernáthegyivel, Beethovennel, és Marusya és Ivan Ivanovich nevű macskákkal oszt meg.

A kutyák hűsége semmihez sem fogható. Oszd meg barátaiddal és ismerőseiddel is a cikket a Facebook-on!


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló