A frissen adoptált kutya ábrázatánál már nem lesz cukibb ?

A frissen adoptált kutya ábrázatánál már nem lesz cukibb

Nala egy kaliforniai menhelyen várakozott, hogy végre rá mosolyogjon a szerencse. A kutyus már hónapok óta itt élt és alig várta, hogy egy szerető gazdi rátaláljon – végül pedig teljesült az álma: A Seidman család egy látogatót tett a menhelyen és egyből kiszúrták Nala-t.

Ő volt az egyedüli, aki majd kicsattant a boldogságtól, mintha érezte volna hogy őt ma bizony haza fogják vinni. A kutyáról és újdonsült családjáról egy fotó is készült azonnal az örökbe fogadás után – Nala pedig hihetetlenül boldog rajta.

A frissen adoptált kutya ábrázatánál már nem lesz cukibb

Az édesanya elmesélte, hogy otthon van egy másik kutyájuk is akit Logan-nek hívnak. Nala viszonylag gyorsan összebarátkozott a német juhászkutyával és mára már mindent együtt csinálna. Tanya elmondta, hogy korábban két kedvencük volt, ám pár hónappal ezelőtt a Sasha nevű kutyájuk meghalt, Logan pedig nagyon magányosnak érezte magát.

Ekkor döntötték el, hogy örökbe kell fogadniuk egy új kutyust

Ez pedig csodálatos döntésnek bizonyult, Nala pillanatok alatt beilleszkedett az új családjába és el sem akar mellőlük mozdulni.

A frissen adoptált kutya ábrázatánál már nem lesz cukibb

A frissen adoptált kutya ábrázatánál már nem lesz cukibb

A frissen adoptált kutya ábrázatánál már nem lesz cukibb

Tanya még azt is elmesélte, hogy nagyon boldog amiért szebbé tették Nala életét, aki maga is örömöt varázsolt a családjuk életébe.


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló