A haldokló ló nem volt képes lábra állni, de figyeld mit tett ekkor a társa

A haldokló ló nem volt képes lábra állni

Az állatok között gyakran alakul ki a szokásosnál is szorosabb kapcsolat, így még a legnehezebb pillanatokban is képesek kitartani egymás mellett. Az alábbi eset egy Angliában található farmon történt, ahol két ló élt. Sajnos az egyikük lebetegedett és annyira gyenge lett, hogy még lábra állni sem volt képes. Gazdái fél napon keresztül próbálkoztak lábra állítani az állatot, de nem jártak sikerrel.


Minden egyes perc elteltével súlyosbodott az állapota, mivel a szervei összenyomódtak a nagy súlya alatt. Gazdái nem láttak más megoldást az altatáson kívül és már majdnem ki is hívták a helyi állatorvost. Ekkor azonban csodálatos dolog történt!

A ló barátja elkezdte harapdálni társa fülét és nyakát, ezzel ösztönözve őt arra, hogy álljon fel. A két állat közötti kapcsolat olyan erős volt, hogy a haldokló ló erőt vett magán és felállt a lábaira, így megmenekült a halál elől. Azóta teljesen felgyógyult és boldogan élnek társával.


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló