A kegyetlen bánásmódban részesült tigris végre megismerheti a szeretetet

kegyetlen bánásmódban részesült tigris

Amikor Aasha az állatmentőkhöz került, még csupán 9 hónapos volt, de a korához képes nagyon vékony. Az állat 15 kilogrammot nyomott, ami normális esetben egy három hónapos tigrisének felel meg. Ezen kívül a szőre is hullani kezdett, a bőrét pedig repedések és vér borította. Szegény nagyon rossz állapotban volt – nehéz volt elképzelni, hogy jóra fordulhat az állapota. Az állatvédők döbbenten álltak előtte, nem értették, hogy egy 9 hónapos tigris ilyen állapotban van.


Miután jobban utánajártak a múltjának kiderült, hogy egy cirkuszban tartották fogva, ahol rendszeresen bántalmazták az ebből szerzett sebeket pedig egyáltalán nem kezelték. Aasha kezelése elkezdődött és látványosan javulni kezdett az állapota. Már vidáman pancsolt a vízben, közben pedig egy új barátra is szert tett: összeismerkedett egy másik tigrissel, akit Smugglernek hívnak. A barátságból végül szerelem lett és azóta is együtt élnek.


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló