Nem volt remény az oroszlán túlélésére, de aztán jött valami, ami mindent megváltoztatott

Nem volt remény az oroszlán túlélésére

Kahn és Sheila ugyan ahhoz a kegyetlen emberhez tartozott, aki bulikra és fotózásokra járt a két oroszlánnal, a kettő közt pedig verte, éheztette és bezárva tartotta őket. A hím oroszlán a stressz hatására lerágta a saját farkát, Sheila pedig csak feküdt és várta a halált. Úgy tűnt, hogy nincs remény.

Az állatvédők tudomást szereztek a hanyag sorsú állatokról és minden követ megmozgattak, hogy megmentsék őket. Végül több hónap különbséggel, de mint a két állatot megmentették. A 7 éves Kahn nagyon alultáplált volt, lerágta a farkát, de ennek ellenére barátságosan viszonyult a megmentőihez, így vele könnyű dolguk volt.

Nem volt remény az oroszlán túlélésére

Sheila azonban úgy nézett ki, hogy az élete végén jár.

A haldokló oroszlán csak feküdt egy helyben, képtelen volt felállni és folyamatosan hányt.

Nem volt remény az oroszlán túlélésére

Az állatvédők nem adták fel és gondoskodtak róla. Két hétig kézből etették és szó szerint a torkán tuszkolták le az ételt. Sheila toxoplazmózisban is szenvedett, emellett étvágytalan, letargikus volt, de egy idő után a szervezete reagálni kezdett a gyógyszerekre.

Nem volt remény az oroszlán túlélésére

Hosszú és nehéz hónapok teltek el, de mind a két oroszlán meggyógyult és gyönyörű felnőtt állatokká váltak.

Nem volt remény az oroszlán túlélésére

Amióta egymás mellé kerültek, szinte mindig együtt vannak és minden bizonnyal egymásba szerettek.

Nem volt remény az oroszlán túlélésére

Néhány hónapnyi “randizás” után pedig azon kapták őket, hogy “összeházasodtak” és azóta egy helyen is élnek.

Nem volt remény az oroszlán túlélésére

Kölykük nem lehet, mert Sheilát ivartalanították, de így is nagyon boldogok. Az egykori kegyetlen gazdájuktól pedig elvették az engedélyét, így soha többé nem tarthat egzotikus állatokat.

Nem volt remény az oroszlán túlélésére

Nem volt remény az oroszlán túlélésére

Nem volt remény az oroszlán túlélésére

Nem volt remény az oroszlán túlélésére

Ugye, milyen gyönyörűek? Soha nem fogjuk megérteni, hogy lehet egy érző lénnyel ilyen kegyetlenül bánni… De örülünk, hogy a történet boldog véget ért. Ha Te is így gondolod, kérünk oszd meg ezt a cikket barátaiddal a Facebook-on.


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló