A súlyosan bántalmazott kutya most tapasztalja meg először a SZERETETET! A reakciója szívszorító!

Ez Tucker története, a német juhászé, aki korábban egy őt bántalmazó emberrel élt. A férfi akkor hagyott fel szörnyű tetteivel, mikor vádat emeltek ellene állatkínzás miatt. Tucker ekkor menhelyre került, gyenge volt és sérülékeny, az emberi érintéstől pedig egyenesen rettegett.

Nem volt szocializált kutya, hiszen félt mindentől és mindenkitől. Ugyanakkor fogékony volt és kedves. Fizikailag sem volt jó kondícióban, súlyosan és vészesen sovány volt, annyira, hogy alig tudott egyedül menni is.

súlyosan bántalmazott kutya most tapasztalja meg először a SZERETETET1

A fülei és a mancsai meg voltak dagadva, gyulladtak, fertőzöttek voltak. Fogai rothadásnak indultak, bőre pedig rémes állapotban volt, berepedezett és folyton vérzett.

súlyosan bántalmazott kutya most tapasztalja meg először a SZERETETET2

Tucker ebben a kétségbeejtő állapotban érkezett meg a menhelyre, ahol az állatvédők nagyon aggódtak érte, éppen ezért kértek szakszerű segítséget. Egy állatklinikára szállították, ahol sürgősségi ellátást kapott.

súlyosan bántalmazott kutya most tapasztalja meg először a SZERETETET3

Tucker történetét ezután megosztották az interneten, így értesült róla az a házaspár is, akik immár  gazdáinak mondhatják magukat.

súlyosan bántalmazott kutya most tapasztalja meg először a SZERETETET4


A német juhász lassan beletanult az új életbe és képes volt újra bizalmi kapcsolatot kiépíteni az emberekkel. Számtalan óra, sok-sok hónap kellett ahhoz, hogy idáig eljusson, de aki ismeri, tudja, hogy Tucker mennyit küzdött ezért és kitűnő munkát végzett! Ezért a házaspár végleg adoptálta őt. Facebookon ezt a posztot tették közzé róla:

súlyosan bántalmazott kutya most tapasztalja meg először a SZERETETET5

“Tucker fantasztikus formában van, végre van egy szerető családja és egy testvére, Tiki, akivel játszhat, szaladgálhat kedvére. A gyógyulása még folyamatban van, de nem is lehetnénk boldogabbak, hiszen ebben az egészben támaszai lehetünk. A szeretet mindig győzedelmeskedik”


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló