A férfi abbahagyja az udvar takarítását, amikor kiáltást hall a lefolyócsőből

süni

Andy Hassal épp otthona udvarát tette rendbe, amikor egyszer csak hangos, nyugtalanító zajt hallott. Hirtelen úgy hallotta, mintha valaki bajban lenne, mégsem hasonlított semmihez ez a különös kiáltás.

Andy elcsöndesedett és követni kezdte a hang forrását, amely egy lefolyócsőhöz vezetett. Ott észrevette, hogy a hangos kiáltás egy aprócska sündisznótól származik, aki a csőben ragadt.

süni

Szegény kisállat valahogyan belemászott a csőbe, azonban kijutni már nem tudott. Szerencsére Andy nem volt rest segíteni a kétségbeesett sündisznónak. Andy egy háló segítségével kimentette a kis sünit a fogságból.

süni

A sünibébi, akit később Pipnek hívtak, még akkor is sírt, amikor kiszabadult a lefolyócsőből, annyira összezavarodott és félt. Hamarosan azonban egy egyesülethez került, akik sünik megmentésével foglalkoznak, és ahol Pip már végleg megnyugodott.

Pip az egyesületnél egész nap alszik, éjjel pedig  felébred, hogy egyen és felfezzen egy kicsit. Remélhetőleg néhány héten belül készen áll arra, hogy visszaengedjék a vadonba.

süni


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló