Az anya utálja a család ugatós kutyáját – de később a kutya képtelenséget fedez fel

Sokszor írtunk már olyan történetekről, melyek szinte egészen hihetetlen befejezéssel végződnek. Hát, ez a sztori is egy ilyen lesz. Igaz, hogy kicsit régi már, de attól még a mondanivaló aktuális. Nagyon jól bemutatja, hogy a kutyák sokkal többet érnek annál, mint néhány ember azt gondolja.

A történet 1993-ban játszódik, aminek a főszereplője egy négylábú, egy újszülött és egy család. A család még a 90 években vette a kutyát, akinek a Papillion nevet adták.

Nagyon megszerették őt, ő volt a kis “gyermekük”. Ám egy felnőtt életében mindig eljön a pillanat, amikor igazi babát szeretne, és ezzel a családdal is így lett. Pár évvel később megszületett Rachel, a család első gyermeke.

Az anya utálja a család ugatós kutyáját

De arra nem számítottak, ami ezután történt. A szeretett kutyájuk egyszer csak teljesen megváltozott.

A csendes és nyugodt kutyából egyszer csak egy idegeskedő eb lett, aki megrág mindent a házban. Úgy hitték a kutya féltékeny lett a csecsemőre, mert már nem ő állt a figyelem központjában. Annyira sokat ugatott már éjjel-nappal, hogy meg akartak tőle szabadulni.

Az egyik este azonban minden megváltozott. Miután kislányát lefektette, az édesanya elment tusolni. Kedvencünk azonban megint el kezdett ugatni és egyszerűen nem hagyta abba. Az anya azt hitte, hogy ez csak a “szokásos” ugatás, így nem is törődött vele.

Az anya utálja a család ugatós kutyáját

Később azonban Papillion a fürdőszoba elé ment és ott is ugatni kezdett. Az anya végül hallgatott az állatra és követni kezdte őt. Az eb a kislány szobájába vezette a gazdit, ahol észrevették, hogy a kislány nem lélegzik. Az arca már tiszta lila volt.

Az édesanya megpróbálta újraéleszteni a kicsit és hívta a mentőket. Végül bevitték őt a kórházba és szerencsére túlélte a történteket. A kórházban végül kiderült, hogy a kislány vele született légzőszervi rendellenességgel született.

Az anya utálja a család ugatós kutyáját

Papillion már a kezdetektől fogva érezte, hogy nincs valami rendben Rachel-el és csak ezt szerette volna jelezni a gazdáinak. Ha ő nincs, akkor a kislány már minden bizonnyal halott lenne.

Mondanunk sem kell, hogy ezek után soha nem akarnak megválni kedvencüktől. Rachel és a kutyus ma már nagyon jó barátok lettek, minden idejüket közösen töltik.

A kutyák fantasztikus állatok, sokkal többet értenek, mint gondolnánk! Ez a kutya igazán megérdemli a dicséretet. Kérjük oszd meg ezt a történetet barátaiddal.


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló