Egy elveszett kutyát találtak úszva a tengeren, az olajfúrótorony személyzete mentette meg

óceánközepén

Megjelent egy cikk, miszerint Thaiföldön az olajfúrótorony munkásai észrevettek valamit az óceán közepén, miközben körülbelül 200 kilométerre voltak a szárazföldtől.

A munkások megdöbbenve vették észre, hogy az a valami, nem más, mint egy kutya. Többször meg kellett nézniük, de végül a gyanú beigazolódott. Az egyik munkás elmondta, hogy mikor a kutya észrevette a hajót, odaúszott, majd egy hangot sem adott ki a mentése közben. Biztosan nagyon kimerülhetett, így ereje sem maradt nyöszörögni. Nagyon bátor kutyus!

óceánközepén

Az állatot a legénység egy kötél segítségével húzta fel a hajóra. Az emberek akik felfedezték a kutyát, kezdetben azt feltételezték, hogy egy halászhajóról eshetett bele a vízbe. A személyzet ezért úgy döntött, hogy a legjobb név számára nem más, mint a “Túlélő.”

óceánközepén

Egy állatorvos megvizsgálta, majd megállapította, hogy teljesen egészséges. Ezt követően átadták a kutyát egy állatmentő szervezetnek. Egy menhely megígérte, hogy befogadják, ha a gazdája nem jelentkezik. Szerencsére ennek a “kirándulásnak” jó vége lett!


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló