Minden család életét felborítja egy kicsit egy új családtag érkezése. A legtöbb változást általában egy kisbaba születése indítja el, anyának, apának, nagyszülőknek, testvéreknek, sőt még a kutyusnak is meg kell szoknia a jövevényt. Ebben a családban is ez a helyzet állt fent, aminek a kutyusa először találkozott az újszülött kisbabával. Nem tudták, hogyan reagál majd az állat, nem tudták, hogyan fogadja a gyereket.
Így volt bennük egy kis félsz, amikor a 18 hónapos boxert szembesítették a helyzettel. A kamerát persze azért előkészítették, hogy megörökíthessék a történteket. Úgy tűnik, mintha a négylábú kezdetben kicsit zavart lenne. Ránéz a gyerekre, majd oldalra sandít, de aztán végül győz benne a kutyák hamisítatlan jósága, és körbeszagolja, körbenyaldossa a picit, majd odafekszik hozzá.
Ezzel pedig végérvényesen bizonyítja, hogy soha többé nem hagyja egyedül, amíg világ a világ, védelmezni fogja az új gazdit. Szerintünk, bár a szülők titkon biztosan reménykedtek a kutya pozitív reakciójában, valójában nem igazán számítottak arra, hogy ilyen hamar összebarátkozik a kicsivel.