A nő hiába szólongatta az oszlophoz kötözött kutyát, nem reagált – az ok elszomorította

Egy nő éppen hazafele tartott, amikor észrevette, hogy Wally a földön fekszik, és talán alszik. Először azt hitte, hogy depressziós, mert úgy nézett ki, mintha magára hagyták volna.

Megkérdezte a társát, hogy visszamehetnének-e megnézni, hogy jól van-e. A nő ezután lassan megközelítette a kutyát. Hatalmas félelmet érzett, mivel gyanította, hogy Wally talán már nem is él, hiszen hiába szólongatta, nem reagált. Látta azonban, hogy lélegzik, ez jó hír volt.

süketkutya

Elkezdte tehát kopogtatni a földet, és felébresztette. Ekkor jött rá, hogy ez az édes pitbull valószínűleg teljesen süket.

Kicsit zavarodottnak tűnt, de örült, hogy lát valakit. A farkát csóválni kezdett, és remélte, hogy ezek az emberek ott vannak, hogy segítsenek neki.

A nő úgy döntött, hogy megsimogatja, csak hogy lássa, teljesen megnyugszik-e a jelenlétében. Amikor ez megtörtént, lassan beültette a kocsijába.

süketkutya

Miután befogadta az otthonába, Wallyt lezuhanyoztatta és sok finom ételt adott neki, hogy lassan visszanyerje a súlyát.

Hatalmas meglepetés volt számára, hogy ilyen gyorsan megszokta az új otthonát. Állandóan az ölelésre és a játékra vágyott. Látszott rajta, hogy korábban ilyen életet élt.

A megmentői rájöttek, hogy még el kell vinniük egy atlantai állatorvoshoz, és meg kell nézniük, hogy volt-e előző gazdája.

süketkutya

Levágták a körmeit, és bolha- és kullancsirtó gyógyszert adtak neki. Ezután az állatorvosok ellenőrizték, hogy van-e mikrochipje. Amikor megjöttek az eredmények, és az állatorvosok közölték velük, hogy Wallynak nincs mikrochipje, közzétették a történetét az interneten, hátha valaki jelentkezik.

Senki sem reagált, de nem sokkal a történet közzététele után érdekes dolog történt. Egy nő felvette a kapcsolatot a mentőkkel, és azt mondta, hogy örökbe szeretné fogadni Wallyt.

Amikor minden véglegesült, Wally a legjobb életét élte, hála csodálatos megmentőinek és új gazdájának.


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló