A család otthagyja a 17 éves kutyájukat egy menhelyen, mert “túl öreg”

A család otthagyja a 17 éves kutyájukat egy menhelyen

A tulajdonosok sok okból kifolyólag megunják kutyáikat. Szomorú tény, hogy minden évben nagyon sok kutyát hagynak ott az állatmenhelyeken.

Természetesen sokan úgy vélik, hogy még mindig jobb egy menhely nekik, ahol ételt kapnak, mintha kitennék őket az utcára, de a várható élettartamuk egy ilyen helyen elég rövid.
Maddison nevű kutya esete, akit a Los Angeles-i állatmenhelyen hagytak, mivel túl öreg.

Maddison 17 éves volt, amikor a „Los Angeles Animal Services ” menhelyre vitték. Ö csak az egyik a több 100 kutya közül akit elhagynak, ahol egy zárt cellába vannak korlátozva és reménykednek, hogy valaki még befogadja őket.

A család otthagyja a 17 éves kutyájukat egy menhelyen

A következő közleményt a kutya korábbi gazdája által szolgáltatott információk alapján tették közzé:

” A korábbi családom, akik több mint 5 évig tartottak engem, elhagytak, mivel már túl öreg vagyok.

Azt mondták, hogy időm nagy részét a házban töltöm. Nem voltam túl kíváncsi a kisgyerekekre. Elkezdtem egy kutyaképző iskolát, de még szüksége van pár lakalomra. A pórázon jól boldogulok.

Fejlesztem a hallgatói képességeimet, és jól kijövök a kutyákkal és cicákkal”.

Egy új otthon

A család otthagyja a 17 éves kutyájukat egy menhelyen Kevés kutya éli meg a 17 évet, de akiknek sikerül, azoknak nyugodt és szeretetteljes környezetre van szükségük, nem egy zsúfolt hangos állatmenhelyre, idegen állatokkal.

A közlemény Maddisonról és a történetéről pár nap alatt elterjedt az interneten és pár nappal később egy nő jelentkezett, hogy Ő szívesen befogadná.
Az új gazdija gondoskodik arról, hogy utolsó éveiben jó helyen legyen és megkapja a megérdemelt szeretetet.

Elhagyták, mert túl öreg volt! Egyes tulajdonosok egyszerűen nem érdemlik meg egy állat szeretetét és hűségét. Maddison sokkal boldogabb az új gazdinál, aki törődik vele és szereti.

Osszátok meg ezt a cikket az állatmegmentők tiszteletére, akik olyan sokat tesznek barátaink megmentéséért.


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló