A férfi nem tudta visszatartani örömkönnyeit, amikor megtudta, hogy megtarthatja szeretett nevelt kutyáját

örökbefogadás

Ann Hoang nem számított arra, hogy az első nevelőkutyás élménye ennyire megváltoztatja az életét, különösen a férje számára. Hoangék még egy kutyát szerettek volna befogadni otthonukba, de már volt egy kutyájuk, Charlie, akiről gondoskodniuk kellett.
A család nem volt biztos abban, hogy képes lesz-e megbirkózni azzal a felelősséggel, hogy két kutyájuk legyen. Az örökbefogadás helyett úgy döntöttek, hogy kipróbálják a nevelőszülőséget.

Úgy gondolták, hogy ha elbírnak a kutyaneveléssel, akkor akár örökbe is fogadhatnak egy mentett kutyát. Ennek következtében találkoztak Tobyval.
Toby egy mentett kutya Dél-Koreából, akit egy amerikai menhelyre szállítottak. A “Band For Animal” nevű non-profit szervezet célja, hogy megmentse a kutyákat az elaltatástól vagy a húspiaci kereskedelem áldozataivá válásától.

örökbefogadás

Szerencsére Tobyt gyorsan Hoangék gondozásába helyezték. Toby eleinte félénk és óvatos volt az új környezetében. Igaz, hogy lassacskán, és a nevelőcsaládja sok szeretetével, de Tobynak végül sikerült beilleszkednie.
Az első este Toby leült Mr. Hoang mellé, és azonnal összebarátkoztak egymással. Aznap este Toby kezdte megmutatni valódi énjét , amit Charlie kutyus is megszeretett.

örökbefogadás

A család elválaszthatatlanná vált. Ann Hoang szíve megszakadt, ha arra gondolt, milyen szomorúak lennének mindannyian, ha Tobyt valaki örökbe fogadná.

Ann úgy döntött, hogy felveszi a kapcsolatot a menhellyel azzal a szándékkal, hogy hivatalosan is örökbe fogadja Tobyt. Mivel egy kutya örökbefogadása otthoni vizsgálatot igényel, a személyzettel azt tervezte, hogy meglepi férjét.

A csapat, amely meglátogatta a Hoangokat, hogy elvégezze az otthoni ellenőrzést, úgy tett, mintha Toby potenciális örökbefogadói lennének. Az otthoni értékelés után a személyzet átadta Hoangéknak egy kártyát, amely azt jelezte, hogy hagyják, hogy a család hivatalosan örökbe fogadja Tobyt.

örökbefogadás
A személyzet egyik tagja átadta a kártyát Mr. Hoangnak, és amint kinyitotta, annyira elsírta magát, hogy a teremben is mindenki sírt!

örökbefogadás

A menhely dolgozói, akik meglátogatták a családot, hogy elvégezhessék az ellenőrzést, úgy tettek, mintha örökbe akarnák fogadni Tobyt. Az ellenőrzés után átadtak a családnak egy kártyát, ami azt jelezte, hogy örökbe fogadhatják Tobyt. Mr. Hoang amikor elolvasta a kártyát könnyekben tört ki, amitől a többiek is sírni kezdtek.

“Soha nem láttam még így reagálni semmire! Érzékeny, de ez több volt, mint amit valaha láttam tőle.” – mondta Ann Hoang.

örökbefogadás


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló