Sajnos mindig is lesznek olyan emberek, akik egy számukra felesleges állattal borzalmas módon szabadulnak meg. Így történt ez az apró kölyökkutyával is, aki kőszívű gazdája dobott át egy kerítésen, majd magára hagyta. Szerencsére egy nagylelkű ember rátalált a kicsi kutyára és minden áron megpróbálja megmenteni az életét, így segítségül hívta az állatmentőket.
Ahelyett, hogy a férfi úgy döntött volna, hogy elajándékozza, vagy elvinné egy menhelyre, inkább úgy döntött, hogy átdobja egy magas kerítésen ezt az apró kiskutyát. A menhely dolgozói reggel akadtak rá a tehetetlen kiskutyára, akinek nagy fájdalmai voltak.
Amikor rátaláltak a fekete-fehér kiskutyára, egyértelműen nagy fájdalmai voltak. Valószínű, hogy az esés okozta, de a kutyus egyértelműen bajban volt és segítségre volt szüksége. A kiskutya nem tudott mozogni, nehezen lélegzett, és folyamatosan sírt. Ezért a menhely munkatársai elkezdték kezelni kiszáradása miatt, és antibiotikumot adtak neki, remélve, hogy meg tudják menteni az apró kutyát.
A menhelyen tovább folytatták a kutyus gyógyulásának helyreállítását. Hajszárítóval felmelegítették kis testét, és etetőcsövön keresztül fájdalomcsillapítót, antibiotikumot és élelmet adtak neki. Az életben maradási esély így egyre csak nőtt. A menhelyen imádták a kutyust, sokan szeretgették és simogatták, amely valószínűleg tovább segített a gyógyulásban.
Reméljük, hogy minél hamarabb túl lesz a tragikus emlékein és egy szerető család örökbe fogadja, ahol rengeteg szeretettel árasztják majd el!