A kutyát 14 évig láncra verve tartották. De felbukkan egy házaspár és a kutya élete megváltozik!

Thayne Hamilton és felesége Christine 12 évvel ezelőtt azt gondolták, van annyi energiájuk, hogy segítsenek valakinek megváltoztatni és jobbá tenni az életét, de nem emberre gondoltak. Úgy határoztak, hogy a kóbor kutyákon fognak segíteni és a bennük lévő tömérdek szeretetet nekik fogják szentelni.

Ennek függvényében a pár létrehozott egy menhelyet, közvetlenül a házuk mellett. A menhely a bántalmazott kutyák számára készült, akikkel a gazdájuk kegyetlenül bánt, akik nem élhettek boldogan és szeretetben.

A kutyát 14 évig láncra verve tartották1

Thayne és Christine egy olyan helyet akart létrehozni, ahol a kutyák boldogan élhetnek és megkaphatják azt a szeretetet, amiben eddig nem volt részük.

A kutyát 14 évig láncra verve tartották2

Purple az elsők között volt, aki a pár megmentett. A kutyusra borzalmas körülmények között találtak, a szívük szakadt meg amikor először megpillantották őt.

Amikor elmentek érte megtudták, hogy már 14 éve él láncon a kutyus, ennek köszönhetően pedig már alig tud mozogni. A házaspár egy percig sem gondolkodott, azonnal magukkal vitték Purple-t.

A férfi mindent megtett érte: még egy talicskába is beletett a kutyát, és került vele a kertben, hogy érezhesse a szabadság ízét.

A kutyát 14 évig láncra verve tartották3

Nagyon szoros kapcsolat alakult ki kettejük között. Purple kapott egy második esélyt az élettől és végre boldogan élhet az új családjával. Valami azonban történt két évvel ezelőtt, ami felborította a békés életüket.

A kutyát 14 évig láncra verve tartották4


Christine sajnos nagyon beteg lett és elhunyt, férje pedig nem tudta mihez kezdjen. Kilátástalannak látta a jövőt, de egy dologban biztos volt. Felesége utolsó kívánságát mindenféleképpen teljesíteni akarta.

A hölgy azt kérte, hogy a megtakarított pénzüket a kutyákra költse. Thayne tiszteletben tartotta a kérést és 100%-ban teljesítette is.

A kutyát 14 évig láncra verve tartották5

Még ma is a kutyákkal foglalkozik és jelenleg is több tucat ebről gondoskodik. Bár elég sok pénzébe került a menhely fenntartása, de elkötelezte magát a kutyák segítése mellett.


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló