A magányos kóbor kutya az út szélén vonyít, remélve, hogy valaki meghallja segélykiáltását

vonyítás

Egy nő éppen hazafelé tartott, amikor az szívszorító látvány tárulkozott elé az út szélén. Egy síró kutyát vett észre, aki az út szélén üldögélt, valószínűleg a családjára várva, akik minden bizonnyal kidobták őt. A nő állatbarát volt, így eszébe sem jutott magára hagyni szegény kutyát.

Tudta, hogy óvatosnak kell lennie, hiszen tragédia is lehet a vége, ha megijeszti a kutyát, az pedig kiszalad a forgalmas útra. Bár órákba telt, de végül sikeresen elfogta és biztonságba helyezte a kutyát, akinek a Peggy nevet adta.

vonyítás

Ezután rögtön egy állatorvoshoz vitte, aki alaposan megvizsgálta. Egy kisebb bőrbetegségtől eltekintve, Peggy makk egészséges volt. Még néhány napig a klinikán volt, azután egy menhelyre vitték. A menhelyi dolgozók egy videót készítettek a kutyáról, remélve, hogy így hamarabb otthonra talált.

Egy ideig ideiglenes otthonban élt, ahol megtanulta, hogyan is kell egy szerető családdal élni. Ezután elérkezett a várva várt nap – egy család úgy döntött, örökbe fogadja Peggyt.

vonyítás

A házaspár nagyon izgatott volt, de tudták, hogy türelmesnek kell lenniük Peggyvel. Végül a sok szeretetnek és gondoskodásnak köszönhetően Peggy teljesen beilleszkedett új otthonába és nagyon szeret új gazdáival élni. Végre megkapja azt a sok szeretetet, amit mindig is érdemelt!


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló