Az elhagyott kutya “imádkozva” alszik el, amikor rájön, hogy végre biztonságban van

imádkozás

Pár napja Suzette Hall állatmentőt egy kétségbeesett helyi lakos hívta fel, miután észrevett egy kóbor kutyát, aki a háza előtti bokorban kereset menedéket, miután a családja kirakta őt az utcára.

Hall a megérkezése után beszélt a szomszédokkal, akik elárulták, hogy már többször próbálták elkapni a kutyát, de mindig sikertelenül. A kutya annyira félt az emberektől, hogy senkit nem engedett közel magához.

imádkozás

Hall tudta, hogy sietnie kell a mentéssel, hiszen vihar közeledett. Azonnal felállította a kutyacsapdát, amelyet finom falatokkal rakott teli, majd várt. Bár a kutya közeledni kezdett, mégis túl bátortalan volt ahhoz, hogy belépjen a ládába. Ezután Hall úgy döntött, hogy arrébb lép a ládától, amire a kutya váratlanul reagált.

A kóbor kutya Hall után szaladt, mintha tudta volna, hogy ő csak segíteni akar rajta.  Hall hatalmas megkönnyebbülést érzett, amikor sikeresen befogta a kutyát.

imádkozás

Hall óvatosan felemelte a kutyát, akit Irisnek nevezett el, és az autója első ülésére tette. Miközben elindult az állatkórház felé, egyszer lefelé nézett, és majdnem könnyekben tört ki, amikor meglátta, hogy Iris hogyan alszik.

Iris úgy aludt el, hogy a fejét az ülés kartámaszára hajtotta, mancsait pedig imapózban összekulcsolta, mintha így fejezné ki, hogy mennyire hálás a segítségért.

imádkozás

Iris imái meghallgatásra találtak, amikor Hall megmentette őt. A kutya az állatklinikán találkozott új barátaival, ahol kiderült, hogy teljesen egészséges. Hamarosan ideiglenes gazdikhoz kerül, ahol végre először tapasztalhatja meg az igazi szeretetet és gondoskodást.


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló