Az idős csivava borzalmas körülmények között élt, de életében először kapott egy saját ágyat

Az elmúlt kilenc évben ez a csivava négy fal közt és egy szűk ketrecbe zárva élte mindennapjait. Az életének csak egyetlen célja volt: minél több nemzedéket nemezzen. Az évek során több száz kiskutyának lett az apja, de egyikükkel sem találkozhatott.

Mára pedig túl öreg lett ahhoz, hogy újabb utódokat örökítsen ezért a tulajdonosa úgy döntött, hogy megszabadul tőle.

Az idős csivava borzalmas körülmények között élt

Szerencsére ekkor lépett közbe a National Mill Dog Rescue nevezetű állatmentő egyesület, akik azonnal megmentették az idős ebet és magukhoz fogadták. Freddie eleinte nagyon félénk volt, de a rengeteg szeretetnek köszönhetően feloldódott az új környezetben.

Az idős csivava borzalmas körülmények között élt

Theresa Strader, az állatmentő egyesület vezetője adott Freddie-nek egy kényelmes kutyaágyat. Az eb először azt sem tudta mit kezdjen vele, de miután felfedezte, ki sem lehet belőle mozdítani.

Az idős csivava borzalmas körülmények között élt

Miután elvitték a szervezet telephelyére, kapott egy saját helyet és egy pihe-puha ágyikót is. A kutyus pár nap alatt belakta a kis kuckóját és ki se mozdul az ágyából.

Az idős csivava borzalmas körülmények között élt

Biztos nagyon örül, hogy végre olyan emberek veszik körül, akik nem kihasználni – hanem segíteni akarnak.

Freddie jelenleg egy gazdára vár, de az ágyas videó megosztása után olyan sokan jelentkeztek érte, hogy valószínűleg már rég egy szerető családhoz került.

Reméljük, hogy olyan sok szeretetet fog kapni, amennyit megérdemel.


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló