19 ember, aki nem akart háziállatot, most meg már nem tud nélküle élni

Vannak olyan emberek akik azt mondják, hogy ők soha nem akarnak háziállatot, mi állattartók pedig el sem tudjuk képzelni nélkülük az életünket. Azt gondolhatnánk róluk, hogy kimaradnak minden jóból, ám ha belegondolunk, az is igaz, hogy az állattartás rengeteg felelősséggel is jár, gondoskodni kell róluk és szeretetet kell neki biztosítani. Ez valóban időigényes feladat, de teljesen kifizetődik, ugyanis idővel fontos része lesz a mindennapjainkban. Vannak, akik ezt sosem értik meg igazán, egészen addig, amíg meg nem kapják a saját imádnivaló kedvencüket.

Cikkünk szereplői is olyan emberek, akik egyáltalán nem szerettek volna egy kisállattal élni, azonban nem tudtak nemet mondani a csábításuknak és akaratuk ellenére teljesen beleszerettek.

1. “Apa nem akart háziállatot. Ő ugyanaz az apa és az ő kutyusa, amit nem akart.”

nemakartakállatot

2. Apa sosem szeretett volna macskát. Most pedig minden idejüket együtt töltik.

nemakartakállatot

3.  A férjem sosem akart kutyát, ma pedig ezt a képet küldte nekem.

nemakartakállatot

4. A barátom nem akart macskát, a macska pedig nem volt túl barátságos. 24 órával később: 

nemakartakállatot

5. A feleség és a férj ellentétes véleményen voltak egy új kutya beszerzéséről. Kompromisszumot kötöttek, tehát így lett még egy kutyájuk.

nemakartakállatot

6. “Szereztem a mostoha apámnak egy macskát, amit sosem akart.”

nemakartakállatot

7. Anya és a kutya, akit a házban sem akart meglátni.

nemakartakállatot

8. Apa sosem akart kutyát, most már viszont lányaként szereti.

nemakartakállatot

9. “Ha a házba macska jön , én elköltözök!” – mondta apukám pár éve.

nemakartakállatot


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló