16 kiskedvenc, aki az idő múlásával egyre inkább elbűvölő lett

Minden gazdi jól tudja, hogy szeretett kedvence milyen gyorsan felnő. Ahogy elrepül az idő, hirtelen már nem férnek el a kezünkben, de a bájukból ez persze semmit sem von le. Inkább csak még édesebbek az idő múlásával.

Szerencsére rengeteg gazdi megörökítette kedvencét egy előtte-utána fotón és most ezekből hoztunk el Nektek 16 tündéri példát. Vannak itt olyan fotók melyeken néhány év különbséget láthatunk, de akadnak csupár pár hónaposak is – melyek még inkább édesek. Következzen tehát 16 kiskedvenc, aki egy szempillantás alatt felcseperedett.

Két év csak úgy elrepült.

kedvencek az idő múlásával elbűvölőek lettek

Vannak dolgok, amik az idő múlásával sem változnak.

kedvencek az idő múlásával elbűvölőek lettek

Akkor és most: utolérték egymást.

kedvencek az idő múlásával elbűvölőek lettek

Csak egyetlen év telt el a két fotó között.

kedvencek az idő múlásával elbűvölőek lettek

A kis plüssből egyszer csak morcos cica lett.

kedvencek az idő múlásával elbűvölőek lettek

Még mindig ugyan az a kedvenc játéka.

kedvencek az idő múlásával elbűvölőek lettek

“13 éve hűségesen mellettem áll.”

kedvencek az idő múlásával elbűvölőek lettek

8 hetesen és 5 évesen.

kedvencek az idő múlásával elbűvölőek lettek

“A legelső és a tizedik Karácsonyunk együtt.”

kedvencek az idő múlásával elbűvölőek lettek

“Nem hittem, hogy ilyen hatalmasra fog nőni.”

kedvencek az idő múlásával elbűvölőek lettek

Ugyanaz a hely és ugyanaz a kutya.

kedvencek az idő múlásával elbűvölőek lettek

Kicsit megnyúlt.

kedvencek az idő múlásával elbűvölőek lettek

3 év elteltével is mindig együtt vacsoráznak.

kedvencek az idő múlásával elbűvölőek lettek

Egy év alatt hatalmas szőrgombolyag lett belőle.

kedvencek az idő múlásával elbűvölőek lettek

“Hála a doboznak, könnyen betudom mutatni milyen sokat nőtt.”

kedvencek az idő múlásával elbűvölőek lettek

Mindig együtt vagyunk.

kedvencek az idő múlásával elbűvölőek lettek


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló