Kedvenceink nem csak arra jók, hogy jó kedvre derítsenek vagy viszonozzák a szeretetünket, hanem a kreativitásunkat is képesek fejleszteni, hiszen arra ösztönzik az embert, hogy készítsünk nekik olyan tárgyakat, amire eddig nem is gondoltunk volna.
Például a mozgássérült kutyáknak tudunk rámpákat készíteni, vagy ha egy szebb fekhelyet szeretnénk kedvencünknek, akkor azt is el tudjuk készíteni. Íme néhány gazdi, akik nagyon kitettek magukért és remek ötletekkel álltak elő.
A kutyám már kicsit idős és ezzel segítem a mindennapjait.

A kis kutyusunk megvakult, de rájöttünk a módjára, hogy ne ütközzön neki semminek.

Egy gazdi a kutyája emlékére készítette ezt a kis dobozt, amibe teniszlabdákat helyezett, így lehetőséget biztosít az éppen kutyájukat sétáltató gazdiknak egy kis játékra.

New Yorkban csak akkor lehet a metróra felvinni a kutyát, ha belefér a táskába. A kreatív gazdikat azonban ez nem hátráltatta.

Ez a 80 éves férfi minden nap ezzel a kis vonattal viszi körbe a telken a kutyákat.

Elvesztette mind a négy lábát, de a remény nem halt meg.

A legjobb alkalmazás kutya fényképezéséhez.

A millió dolláros ötlet.

A legügyesebb segéd a műhelyben.

A legfrappánsabb biléta-szöveg: “Chip-elve vagyok. Szólj az embereidnek, hogy szóljanak az enyémeknek”

Mindig kíváncsiak, hogy mi történik a kerítésen túl.

Mert mindegyik kutya megérdemli a kényelmet.

“Nem tűntem el, kopj le.”
