A legmeghatóbb fotó az Illatos úti örökbefogadásról

A legmeghatóbb fotó az Illatos úti örökbefogadásról

Nem tudta otthagyni a lány a kutyust a menhelyen, a róluk készült fotó vírusként terjed.

Vivien a közértből hazafelé találkozott egy fekete kutyussal, ami úgy rohant oda, mintha csak a gazdáját találta volna meg – írta az RC News. Sem nyakörv, sem biléta nem volt rajta, chip sem volt benne. Vivien hazavitte, de mivel náluk nem maradhatott, ezért az eb az Illatos úti menhelyen kötött ki.

A lány elment a menhelyre, ahol a Vigyél Haza Alapítvány szervezett örökbefogadási napot.

Vivien csak meg szerette volna látogatni a talált kutyát, Rudit. Az eb ekkorra már több napja volt rács mögött, amit nem viselt túl jól, hegek, vágások voltak a fején, melyeket a kiszabadulására tett kísérletek során szerzett. Mikor újfent találkoztak, egyértelművé vált, hogy nagyon erős kötelék formálódott köztük, a viszontlátás pillanatát a Vigyél Haza Alapítvány fotósa meg is örökítette:

A legmeghatóbb fotó az Illatos úti örökbefogadásról

Vivien képtelen volt újfent megválni az ebtől, így az RC News cikke szerint Rudi újra otthonra talált nála.

“Ha hazaérünk, az első teendőnk egy nagy fürdetés lesz, utána majd elmegyünk kozmetikushoz és állatorvoshoz is. Az biztos, hogy Rudi csak csupa szépet és jót fog kapni tőlünk, mert megérdemli” – idézte a portál a lány szavait.

A legmeghatóbb fotó az Illatos úti örökbefogadásról


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló