18 megható pillanat, amikor az állatok szebbé tették gazdáik napját

Háziállatot tartani hihetetlenül csodálatos dolog. Az állatok a hét minden napján és minden másodpercben átadják a szeretetüket és ezt lehetetlen viszonozni, így ezért gyakran az emberek hajlandóak mindent megtenni azért, hogy kedvenceiket boldoggá tegyék, hálájuk jeléül.

Összegyűjtöttünk néhány megható fotót, ami még a legkeményebb szívű embert is érzelmessé teszi.

1. “Beteg lett és most napi 2 órát ringatom a kezemben, mint egy babát.”

meghatópillanatok

2. A lányom születésnapján készült ez a fotó, azóta ez lett a kedvenc képe.

meghatópillanatok

3. “Nem tudom, hogy mi történhetett vele a találkozásunk előtt, de nem engedett be a bizalmába senkit. Most pedig 2 év után végre megengedte, hogy mellette feküdjek.”

meghatópillanatok

4. “A feleségem megtiltotta nekik, hogy az ágyban feküdjenek, de ő most dolgozik. Megígértem nekik, hogy nem fogja megtudni.”

meghatópillanatok

5. Ő a legjobb barátom. Már 11 éves, nincs foga, de nála jobb nem kell.”

meghatópillanatok

6. Felnőtt és már nagyon nehéz a súlya, de bármikor felkéreckedik az ölembe, nem tudom visszautasítani.

meghatópillanatok

7. Ő a legjobb barátom és ott kellett lennie az esküvőmön!

meghatópillanatok

8. “Apukám kutyusa már 14 éves és nemrég megvakult. Apa most mindenhová vele megy, anya pedig vett neki eg tökéletes pólót.”

“Vakvezető ember”

meghatópillanatok

9. Mindig ezt csináljuk, hogyha sétálni akar, de túl lusta hozzá.

meghatópillanatok


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló