Négy évig fához kötözte, és éheztette a kutyáját. Az állatvédők szörnyű felfedezést tesznek!

“Nem ember, ezért nincs szüksége az emberi körülményekre.” – ezzel védekezett a bíróságon Jeremy Shane, akit állatkínzásért tartóztattak le. Tobey, a kutyus borzalmas körülmények között élte az életét az elmúlt négy évben.

Tobey-t az a férfi láncolta a fához, akit a kutya a gazdájának hitt. Jeremy-t azonban sértés lenne gazdának nevezni, az igaz kutyatartókra nézve.

A férfi úgy gondolta, mivel a kutya nem ember, ezért nem is lehetnek efféle szükségletei. Tobey hetente csupán egyszer kapott inni és enni, a kötelező és az ajánlott oltásait egyszer sem kapta meg.

Négy évig fához kötözte, és éheztette a kutyáját1

Először a szomszédoknak szúrt szemet a kutya állapota, akkor azt a választ kapták Jeremy-től, hogy a kutyus krónikus beteg és emiatt ilyen sovány. Az egyik szomszéd szerencsére ezt nem hitte el és azonnal értesítette az állatvédőket. Azt sajnos nem tudjuk, hogy a négy év alatt miért nem hívta ki senki sem őket, de legalább most megtette valaki.

Négy évig fához kötözte, és éheztette a kutyáját2

A helyszínre kiérkező állatmentők szembesítették a férfi a kutya állapotával, azonban őt ez egyáltalán nem érdekelte. Könnyedén közölte az emberekkel, hogy ő csak egy kutya és nincs szüksége az emberi körülményekre.

Négy évig fához kötözte, és éheztette a kutyáját3

Az állatvédőknek végül sikerült Tobey-t elhozniuk, a férfit pedig állatkínzásért letartóztatta a helyi rendőrség, és 25 ezre dolláros pénzbüntetést szabtak ki rá.

Négy évig fához kötözte, és éheztette a kutyáját4

Megmentői végül elvitték a kutyust egy állatorvoshoz, aki megállapította, hogy a kutyának súlyos és kiterjedt fülgyulladása van, emellett rengeteg bolhák és kullancsot találtak a bőrén. De ha ez nem lenne elég, szívférgességben is szenvedett.

Ez mind szörnyen hangzik, de gondozói a legjobbakban bizakodnak és reménykednek, hogy a kutyus teljesen meggyógyul és  új, szerető családra talál.


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló