A kiskutya egyfolytában sír a műtét után – amit a sebész orvos ezután tesz igazán szívből jön

Ahogy az emberek, úgy az állatok sem szeretnek orvoshoz járni, azonban az állatoknak sokkal megterhelőbb és nehezebb, hiszen nem tudják, hogy mi és miért fog velük történni. Így történt ez a kicsi kölyökkutyussal,  Meesha-val is, akit operálás után vigasztalhatatlan volt, még úgy is, hogy a legjobb kezekben történt a műtét.

A Egyesült Államokban ezen belül pedig Baltimore államban létezik a legnagyobb állatmenhely, a Barcs Animal Shelter. Rengeteg gyakorlott és hozzáértő önkéntes és állatorvos odafigyel és ellátja azokat az állatokat, akik hozzájuk érkeznek és szükségük van a megfelelő gondoskodásra.

Ugyanakkor nemcsak addig törődnek az állatokkal, amíg meg nem gyógyulnak, hanem arra is ügyelnek, hogy az állat gyógyulása után szerető otthont találjanak számukra.

Így egy nap Meesha bekerült hozzájuk sérülésekkel és azonnal megoperálták őt. A sikeres műtét után rövid időn belül a kutyus felébredt és az altató hatása pedig kiment belőle. A kutyus nem tudta, hogy mi történt vele, érezte a fájdalmat, ami a műtét velejárója, ezért a kutyus sírdogálni és reszketni kezdett.

Szédült és fogalma nem volt, hogy hova került, így biztosan ettől is nagyon megrémült. Dennis Moses műtőasszisztens meghallotta a kutyus sírdogálását és nem hagyta, hogy egyedül legyen, így hát felvette őt a karjaiba és egy csendes helyre vitte, ahol megtudja őt nyugtatni.

Szerencsére éppen arra járt egy önkéntes, aki a megható pillanatot megörökítette. A videón látni, hogy Dennis mindent megtett azért, hogy a kutyus megnyugodjon, hiszen puszilgatta és halkan beszélt hozzá. Dennisnél jobb kezekbe nem is kerülhetett volna!


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló