Hankra egy kedves állatbarát ember talált rá egy erdőben, azonban valami furcsának tűnt a viselkedésén. Hank ekkor 8 hónapos volt, ami még kölyöknek számít. Ahelyett, hogy izgatottan rohangált volna az erdőben, a csalódott kutya mozdulatlanul ült egy földre helyezett kutyaágyon. A közeledő idegen pedig egyáltalán nem zavarta, nem mutatott semmilyen érzelmet.
Hanket régi játékaival és egy lezárt kutyaeledeles zacskóval hagyták magára, és az arckifejezése nyilvánvalóvá tette, hogy segítségre van szüksége.
A megtaláló azonnal hívta az állatmentőket, akik egy percig sem késlekedtek, rögtön elindultak, hogy segítsenek a kutyuson. Eleinte aggódtak, hogy Hank agresszívan fog viselkedni, azonban egy pillanatra sem mutatott agresszív viselkedést, ami meglepte az állatmentőket. Sőt hamar rájöttek, hogy Hank talán az egyik legkedvesebb kutya, akivel eddig találkoztak.
Hank sérülése kiterjedt műtétet igényelt, ezért a menhely a Humans and Animals Unitedhez fordult segítségért.
Hanknek lábtörése miatt komoly műtétre volt szüksége, azért az állatmentők egy állatkórháztól kértek segítséget, akik szívesen segítettek a kutyán. Hanknek még híznia kell, hogy a műtétet elvégezhessék, addig is rengeteg szeretettel és törődéssel látják el az állatkórház munkatársai.
Hank után nagyon sokan érdeklődnek, de egyenlőre még gyógyulnia kell, hogy örökbefogadható legyen. De abban már biztos lehet, hogy soha többé senki nem fogja magára hagyni!