Egy hároméves, Siri nevű kutya több mint 400 napot várt egy menhelyen, abban a reményben, hogy új otthonra talál. A kutyát a gazdái azért vitték el a menhelyre, mert a család másik kutyájával veszekedni kezdett az étel miatt.
Amióta 2021 év végén a menhelyre érkezett, azóta arckifejezése szomorúvá változott. Az ott dolgozók hamar beleszerettek Siribe, rájöttek, hogy a szomorú kutya mögött, egy nagyon szeretetteljes, kedves kutya van. A dolgozók pedig mindent megtettek, hogy egy szerető otthont találjanak számára, ahol boldog lehet, azonban ez nehezebb volt, mint amire számítottak.
“Több mint 13 hónap alatt 11 ember jelezte érdeklődését örökbefogadása iránt, de sajnos mindannyian kihátráltak“– mondta Samantha, a menhely dolgozója.
Annak ellenére, hogy nagyon szereti az embereket, más kutyákkal való együttélés komoly nehézséget jelent Siri számára.
“Úgy tűnik, bár voltak kutyabarátai, rossz tapasztalatai felborították a többi kutyák iránti érzelmeit. Megpróbáltuk bemutatni néhány embernek, de általában ugatni és morogni kezd. Mintha már nem akarna többé barátkozni .” – teszi hozzá.
Samantha és a menhelyen dolgozó kollégái is abban reménykednek, hogy a kutyus mielőbb csodálatos otthonra talál, ahol rengeteg szeretetet kaphat és adhat.