A Sierra Leone-i Bo városának közelében fekvő egyik kis falu lakói hetekig figyelték, ahogy egy fiatal csimpánz teljesen egyedül bolyong a környéken. A helyiek szerint orvvadászok végezhettek a csapat többi tagjával, ő pedig egyedüliként maradt életben.
Eleinte a fák közelében maradt. Sovány volt, csendes, alig mozdult, és napról napra egyre gyengébbnek tűnt.
Sokan azt hitték, még mindig a családját keresi.
Mások úgy vélték, egyszerűen feladta az életet.
A falubeliek annyira aggódtak érte, hogy egy ponton még a helyi hatóságokat is értesítették, mert attól tartottak, a csimpánz már nem sokáig marad életben.
Aztán váratlan fordulat történt.
Először egy kóbor kutya kezdte követni.
Később még egy.
A helyiek szerint az egyik kutya állandóan mellette maradt, mellette aludt, és gyakran ételmaradékokat is odahúzott hozzá.
A csimpánz lassan újra enni kezdett.
Hónapokkal később már együtt látták őket élelmet keresni. A csimpánz a kölykökre is vigyázott, sőt, ha egy kisebb kutya túl közel merészkedett az úthoz, óvatosan arrébb vitte a veszélyből.
A vadállatokkal foglalkozó szakemberek szerint ez egyszerre szívszorító és lenyűgöző példája annak, milyen hihetetlen alkalmazkodóképességgel rendelkeznek az intelligens állatok.
A csimpánzok rendkívül társas lények, ezért a családjuk elvesztése gyakran a túlélésüket is veszélybe sodorja.
Ez a fiatal csimpánz azonban valahogy új okot talált arra, hogy tovább éljen – egy csapat kóbor kutya mellett, akiknek épp annyira szükségük volt rá, mint neki rájuk.
Ahogy az egyik helyi állatmentő fogalmazott:
„Elveszítette a családját… aztán valahogy talált egy újat.”
Mert néha a családot nem a vér köti össze.
Hanem az, hogy senki sem marad egyedül.