A férfi kikötözve, élelem nélkül hagyja magára kedvencét, miután nem engedik fel vele a repülőre

Egy férfi a kutyájával érkezett meg a nemzetközi Des Moines repülőtérre, és úgy is tervezte, hogy együtt fognak tovább utazni, azonban akadt egy kis probléma. A férfi nem megfelelő kennelt vitt magával a kutyája számára, így sajnos a kutyát nem engedték fel a járatra.

A férfi ahelyett, hogy másik járatra foglalt volna jegyet és biztosított volna egy kutyájának megfelelő kennelt, inkább úgy döntött a kutyáját magára hagyja, és egyedül indul útnak.

elhagyva

Amikor a kutyát észrevették, azonnal segítségül hívták az iowai állatmentőket. Kezdetben senkinek nem tűnt fel, hogy a kutyát magára hagyták, ugyanis a férfi kisétált a repülőtérről a kutyával, majd végül egyedül tért vissza. A kutyát rövidpórázon kikötözte a gazdája, ahol se élelemhez, se vízhez nem jutott hozzá és a további gondoskodásáról sem intézkedett. A kutyának nem volt a nyakörvén semmilyen információ, de a légitársaság hamar kiderítette a kutya gazdájának kilétét és a kutya nevét.

Azt még egyenlőre nem tudni, hogy a férfi milyen büntetést fog kapni szörnyű tettéért, hiszen a büntetés súlyossága függ a kutya sérüléseitől. Azt nem tudjuk, hogyan volt képes így magára hagyni szeretett kiskedvencét, de az már biztos, hogy a kutya, akit Stellának hívnak, már jó kezekben van és hamarosan örökbefogadhatóvá válik.

 


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló