Otis sokáig nem tudta, mi a szabadság.
New Yorkban született és kölyökként Kaliforniába küldték, ez az édes külsejű kutya élete első évét olyan körülmények között töltötte, amelyekkel egyetlen állatnak sem kellett volna szembenéznie.
Laboratóriumba zárva élt, toxikológiai kísérletekhez használták.
Anélkül, hogy megértette volna a hideg falakon és a gépek éles hangjain túli világot, Otis a fájdalom, a félelem és a magány szemüvegén keresztül élte meg az életet.
A Beagle Freedom Project révén kezdett megváltozni a szerencséje.
Bár a projekt, ahogy a neve is sugallja, a beagle megmentésére összpontosít – a laboratóriumi vizsgálatok során gyakran használt fajta –, Otist, mivel nagyobb kutya, szintén bevállalták, mert ő is átment ugyanilyen megpróbáltatásokon.
A mentés után a kutya több átmeneti otthonon is áthaladt. De ahogy az általában a súlyos traumát elszenvedett állatoknál, nehezen kezelhető viselkedést tanúsított.
A szocializáció kihívást jelentett, a hazai környezethez való alkalmazkodás nem ment könnyen.
Robert ekkor jelent meg az életében. Miután a közelmúltban elveszítette régi négylábú társát, úgy érezte, készen áll arra, hogy újra megnyissa a szívét – de arra nem számított, hogy ilyen intenzív kapcsolatra talál Otisszal.
“Amikor először találkoztam vele, csodálatos srác volt. Leültünk a kanapéra, és 15 perc múlva ránéztem, és azt gondoltam: Életed végéig együtt leszünk” – mondta érzelmesen Robert.
Ma Otis egy teljesen más kutya.
Bár még mindig magán viseli a múltból származó sebhelyeket – például a magas hangú, vibráló hangoktól való félelmet, amelyek a laboratóriumi nehéz időkre emlékeztetik –, az óceánban megtalálta a béke és a felszabadulás szimbólumát.
“Szereti a tengert. Az óceán a végső szabadságot képviseli” – mondja Robert. Hetente három-négy alkalommal sétálnak együtt a tengerparton, és minden kirándulás Otis új életének ünnepe.
Otis alkalmazkodása nem volt egyszerű, de az állandó ragaszkodás, a türelem és a szilárd rutin felépítése lehetővé tette számára, hogy biztonságban érezze magát, szeretve, és mindenekelőtt méltónak a teljes életre.
“Tudja, hogy mindig hazajövök, hogy ott leszek. Ez idővel rendkívül ellazulttá tette. Most úgy él, mint a király, akinek született” – összegzi Robert.