A mancs nélküli kölyökkutya segít a kéz nélküli kislánynak az elfogadás megtanulásában

sokszínűség

Sok család szereti meglepni a gyermekét egy kicsikutyával. Így szeretett volna tenni egy kanadai anyuka is, Vanessa McLeod, aki egy kiskutyát akart szerezni két éves lányának, Ivynek. Azonban Vanessa nem csak azt akarta, hogy a kutya felvidítsa a kislányt. Azt akarta, hogy a kutya segítsen neki elfogadnia önmagát.

A nő mikor terhes volt Ivyvel, az orvosok azt mondták neki, hogy végeztessen abortuszt, ugyanis a gyermeknek nem fejlődtek ki a kezei. Vanessa azonban nem ijedt meg és a baba megtartása mellett döntött.

sokszínűség

Most, hogy már Ivy két éves, egy igazán boldog és energikus kislány, aki imádja a kreatív feladatokat. Amikor fest, az ecsetet a lábujjaival tartja. Az anyuka próbálja arra bíztatni az embereket, hogy a fogyatékosságot inkább fogadják el, mintsem gyűlölködjenek, hiszen a kislánya nem szenved semmiben hiányt, boldog életet él.

Ivy még nem tudja, hogy ő mennyire más a többi gyerekhez képest, de a nő tudta, hogy majd eljön az a nap, ezért segíteni akart neki, hogy könnyen feldolgozhassa. Úgy döntött, hogy örökbe fogad egy születési rendelleneséggel küzdő kiskutyát. Egy mancs nélküli kölyökkutya született nem olyan messze tőlük, ők pedig tudták, hogy a sors akarta így. Így örökbe fogadták az édes Luckyt.

sokszínűség

Az anyuka büszkén hívta fel azokat az orvosokat, akik javasolták az abortuszt, hogy van egy közösség, aki igenis elfogadja őket.
McLeod elmondta, hogy büszke arra, hogy kihívást jelent az orvosok gondolkodásmódjában, és arra biztatja a következő generációt, hogy a sokszínűség nagyon is gyönyörű és csodálatos.


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló