Az élettelennek tűnő kiskutyára az út szélén találtak rá. Eszméletlen volt, nagyon kevés volt az esély arra, hogy túlélje, azonban megmentőjét nem akadályozta meg abban, hogy mindent megtegyen a kiskutya életéért.
A kutyát egy idegen vitte be egy helyi állatkórházba, ahol röntgenfelvételt készítettek róla. Kiderült, hogy koponyatörése, agyödémája van és a nyaki gerince is megsérült. Sérülései nagyon súlyosak voltak, de mindenki azon volt, hogy a kutyát megmentsék.
Amellett, hogy a kutya nagyon súlyos sérüléseket szenvedett, nem adta fel, harcolt az életéért. Az orvosok kezében szinte éllettelennek tűnt, de folyadékkal és gyógyszerekkel igyekeztek életet lehelni a kicsi testébe. Remélték, hogy életben marad, így az Eva nevet adták a kutyusnak.
Egy csoda folytán Eva reagálni kezdett a kezelésekre, majd elkezdett mozogni, végül a sétálást is megpróbálta. Hamarosan a járás is sikerült, és újra életvidám kutyus volt. Később fizikoterápiát kapott és tovább erősödött. Hatalmas volt benne az élni akarás és legyőzte a fájdalmait.
Később már az orvosi rendelőben szaladgált és játszott a gondozóival, akik szívét teljesen meglágyította. Eva ma nem élne, ha az az idegen ember nem áll meg és segít rajta. Köszönjük neki!