A menhelyi kutya minden éjszaka betakarja magát, így várja hogy végre örökbe fogadják

időskutya

Minden megváltozott egy Scooter nevű idős csivava életében, amikor gazdája elhunyt. Hirtelen ahelyett, hogy az évek óta ismert otthonában lett volna,  egy hajléktalan állatok menhelyére került.

Hogy megvigasztalja saját magát, Scooter egy sötétkék takarót húzott magára, amiből csak az aggódó tekintete és hegyes füle lógott ki.

időskutya

Annak ellenére, hogy  látták, hogy milyen édes és jóképű a kis csivava, a menhely munkatársainak kétsége volt afelől, hogy Scooter felkelti- e az örökbefogadók érdeklődését.

“Scooter 12 éves és van egy régi csípősérülése”- mondta Jan Nageldinger, a menhely menedzsere. Elmondta, hogy ő úgy gondolja, hogy Scooternek akár élete hátralevő részét a menhelyen kell letöltenie. ” De volt helyünk számára… Soha nem utasítjuk el őket!”

Amikor azonban a menhely megosztotta Scooter fényképét a kék takarója alatt, minden megváltozott.

Az emberek a világ minden tájáról kezdtek írni a menhelynek, hogy örökbe fogadnák a kutyát. Jessica Lynn Howard, aki már két másik csivavát fogadott örökbe a menhelyről, egyike volt azoknak az embereknek.

“Láttam a bejegyzést, mint sok más emebr.”- mondta Howard. ” A férjemmel az ágyban feküdtünk és mikor megláttam, könnyeket csalt a szemembe. Habozás nélkül mutattam meg Timnek a bejegyzést és azt mondtam, hogy azonnal el kell mennem érte!”

Tim pedig egy másodperc gondolkodási idő nélkül rávágta : “Menj el érte!”

Másnap reggel Howard beült az autóba és három órát vezetett a menhelyig, hogy haza hozhassa Scootert.

időskutya

“Amikor hazaértünk Scooter azonnal találkozott a családjával és a falkájával.” -mondta Howard. ” Elképesztő volt, hiszen mindenki úgy üdvözölte őt, mintha egy rég nem látott barátjuk lenne és úgy viselkedtek, mintha mindig is köztük lett volna.”

időskutya

Mióta megérkezett új otthonába Scooter személyisége ragyogni kezdett. Rengeteget játszott, akárcsak egy fiatal kutyus, nagyon kiegyensúlyozott és boldog volt.

Az esti szokásos rutin se maradhat el, hiszen mindig a takarójába bújva alszik el.

időskutya

Howard reméli, hogy Scooter története továbbra is reflektorfénybe kerül és az összes többi idős házi kedvenc, akinek otthonra van szüksége szerető, boldog családra lel.

időskutya


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló