Egy nagyon megindító történetet mesélünk most el, amitől minden ember megkönnyezik. Az apuka és gyermeke elvitték szeretett kutyájukat, Mollyt az állatorvoshoz egy kivizsgálásra. A kisfiú annyira szerette a család labradorját, hogy alig akarta őt beengedni a vizsgálóba.
Csak egy rutin vizsgálatnak indult, azonban nem várt dolgot tudtak meg. A vizsgálat sajnos nagyon lesújtó eredményt hozott: kiderül az idős kutyusról, hogy egy súlyos és gyógyíthatatlan betegségben szenved.
Az állatorvos nehéz szívvel javasolta azt az apának, hogy ha a legjobbat szeretnék a kutyának, akkor ne hagyják őt szenvedni, altassák el. Az édesapa hirtelen nem tudta hogyan magyarázza ezt el a fiának, így az orvossal közösen próbálták meg elmondani neki a szörnyű hírt.
Mikor a kisfiú megtudta a borzalmas hírt, az apuka meglepetten látta, hogy a fia nem sír és nem kiabál. Csak hatalmas szemekkel ült ott szótlanul, közben Molly kopott bőrpórázát markolászta.
Percek teltek így el miután a kisfiú megszólalt és csak annyit mondott, had ölelhesse meg utoljára Mollyt. A kisfiú némán elbúcsúzott legjobb barátjátólés az édesapjával közösen kimentek a rendelőből. Hagyták, hogy az állatorvos beadja Mollynak az altató injekciót.
Mialatt a rendelő előtt várakoztak, az apa nagyon zavarban volt, átöletle gyermekét és nem tudta, milyen szavakkal vigasztalhatja őt.
Valami olyasmit dörmögött, hogy most meg el szegény Molly az örök vadászmezőkre, és hát ez a dolgok rendje… A kisfiú még ekkor sem hullajtott egyetlen könnycseppet sem, sőt! Kimondta azok a szavakat, amit csak nagyon kevesek tudnak.
– Apa, tudod miért élnek kevesebb ideig a kutyák, mint mi?
– Miért kisfiam? – kérdezte az édesapa
– Te mondtad, hogy azért születnek közénk, hogy megtanuljuk igazán, szívbl szeretni. De a kutyáknak nem kell olyan sok idő, mint az embernek, mert ők már tudnak…