Mivel a gazdájának megszületett a gyermeke, a pitbullt elvitte a menhelyre és magára hagyta

menhelyikutya

Vannak emberek akik mindent megtennének a kutyájukért, családtagként tekintenek rájuk. Azonban vannak olyanok is, akiknek más a gondolkodásuk erről. Kutyusaink ha megkapják a megfelelő gondoskodást és szeretetet egy életen át hűséges, szerető táraink lesznek, de sajnos néhány ember nem érdemli meg az ő hűségüket.

Stormy egy tökéletes kutya, aki a gyerekekkel és más állatokkal is nagyon jó barátságot tud kötni. Ám van akinek ez sem elég. A családnál úton volt az ötödik baba, ami miatt úgy döntöttek, hogy helyet kell szorítaniuk, így a kedves Stormy gyorsan azon kapta magát, hogy az a család akiben a legjobban szeretett és megbízott, elhagyta.

menhelyikutya

“Egész életét egy családnál töltötte, ahol négy gyerek, két másik kutya – egy kicsi, egy nagy – és egy macska élt, majd a nő teherbe esett, megszületett az ötödik baba, és úgy döntött, hogy ez már túl sok.” – mondta Alana Guerrini, a menhely önkéntese.

A család ezért úgy döntött, hogy egy forgalmas brooklyni menhelyre száműzi.

A kutya korábban Freshy néven volt ismert, de a menhelyen dolgozók Stormy-ra keresztelték át. Szegény kutya nagyon meg volt ijedve, fogalma sem volt, hogy hol lehet a családja, és hogy mi történik most vele. Most számára minden nagyon ijesztő volt, a szíve pedig összetört.

menhelyikutya

A menhely, ahol Stormy tartózkodott, csurig volt, ezért sajnos sok kutyát el kellett altatni. Stormyt szó szerint néhány másodperc választotta el attól, hogy elaltassák. De szerencsére ekkor jelent meg Guerrini, aki megmentette az életét.

Amikor Guerrini és fia felvették Stormyt, hogy hazavigyék ideiglenes otthonába, látták, milyen értékes is valójában.

“Probléma nélkül beugrott az autómba” – mondta Guerrini. “A fiam beült az anyósülésre, és Stormy felmászott a fiam ölébe, és minden apró mozdulatnál és puszinál látni lehetett, hogy köszönetet mond azért, hogy életben maradhatott. Ő egy igazi angyal.”

Annak ellenére, hogy tudták, hogy Stormy családban nőtt fel, meglepődtek, hogy milyen gyengéd és kedves kutya.

menhelyikutya

Igaz, hogy Stormynak még keresik a tökéletes otthont, de az biztos, hogy soha többé nem kell azt éreznie, hogy ő nem értékes családtag. Guerrini ezért pedig mindent megtesz, hogy a legjobb családot találja meg Stormy számára. Mi pedig nagyon drukkolunk neki, hiszen megérdemli a tökéletes otthont!

menhelyikutya


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló