Vannak, akik feltétel nélkül szeretik kedvenceiket jóban és rosszban is, míg vannak, akik csak azért fogadják örökbe ezeket az állatokat, hogy szórakoztassák őket, amikor még erősek és segítőkészek, majd kíméletlenül kidobják őket, amikor megöregednek és elgyengülnek. Hihetetlenek ezek a hidegszívű emberek, de sajnos még mindig léteznek ilyen emberek ezen a világon.
A történetben szereplő németjuhásznak valaha volt egy családja, amelyhez azt hitte, hogy tartozik, mígnem megöregedett és lebénult és úgy szabadultak meg tőle, mint egy szeméttől. Miután elköltöztek, az idősebb kutyát összetört szívvel és számtalan egészségügyi problémával a régi házukban hagyták. Így amikor Gianna Serena Manfredi és a Qua La Zampa Egyesület más önkéntesei megtalálták az olaszországi Bari állambeli Bitonto közelében, elnevezték a szegény kutyát “Szívnek”.
Szív-nek problémái voltak a fülével, a gerincével és a két hátsó lábával, de az erős fiúnak így is sikerült egyedül mozognia. Igazi harcos volt.
Gianna és néhány másik nő létrehozta a “The Remote Mothers” nevű csoportot, hogy felváltva vigyázzanak a szerencsétlen kutyára, és Szív annyira boldog volt, hogy élete utolsó napjaiban rátalált az igaz szeretetre. Ezek a napok azonban nem tartottak örökké. Csak egy évig maradhatott náluk.
Amikor hamarosan eljött az ő ideje, Gianna úgy döntött, hogy elkíséri élete utolsó tengerparti útjára, ami fantasztikus volt.
“Elmentünk a tengerhez, gyönyörű volt. A szél simogatta a fülemet, a hullámok verték a sziklákat, a tenger zaja a csendes tél csendjében” – írta Gianna. “Igazi kikapcsolódás volt, majdnem elaludtam, elfelejtve az elhagyatottság fájdalmát azok miatt, akiket keveset szerettek, a sebek fájdalmát, amelyek kezdenek érezni, a fájdalmat, amiért nem tudok futni azzal a kutyával, aki a kövét kergeti. ”
Szív nem sokkal később békésen elhunyt, tudván, hogy szeretik és dédelgetik. Szomorú volt, de legalább elment egy jobb világba, ahol soha többé nem hanyagolják el.
