Az édes csivavát kilógó nyelve miatt nem akarta senki örökbe fogadni, majd megérkezik a hőse

időskutya

Egy csivavára, akit Don Pepének hívnak még 2020 őszén találtak rá egy állatmentő központ előtt. Egy dobozban volt magára hagyva és úgy gondolták, hogy egy szaporító vált meg tőle, hiszen a szeretetet egyáltalán nem ismerte. Azonban hamar beilleszkedett, és a menhelyen azt gondolták, hogy gyorsan otthonra fog találni, ami sajnos nem így lett.

Legalább öt hónapig tartózkodott a menhelyen, hiszen az emberek nem foglalkoztak vele, csúnyának tartották kilógó nyelve miatt. Egy nap azonban egy kedves nő, Khaya Castagnoli-nak szerelem volt első látásra, így örökbe fogadta.

időskutya

Don Pepe már nem fiatal kutya, fogai se nagyon vannak már, így nehéz feladat neki, hogy a nyelvét a szájában tartsa. Szerintünk nagyon különleges így a kiskutya, de sajnos sokan nem vették ezt észre, azonban Khaya tudta, hogy örökbe kell fogadnia.

Az idős kutyus jelenleg Londonban él gazdijával, nyelve pedig még mindig ugyanolyan szeszélyes, mint eddig, ami miatt néha vicces helyzetekbe kerül. Egy szeles napon például pörgésnek indul, de ezt ő egyáltalán nem bánja.

időskutya

Annak ellenére, hogy Don Pepe nyelve előtte nem nyűgözte le az örökbefogadókat, most már csak örömet okoz mindenkinek. A járókelők nem tudnak nem mosolyogni, amikor meglátják őt és kilógó nyelvét, Khaya pedig örül, hogy a világ éppúgy szereti Don Pepét, mint ahogyan ő.

időskutya


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló